kiallitas bejegyzései

Capa-nézőben

kikisértem lányom Szegedre a 15,50-es IC-hez, (megcsináltam előtte a szokásos pillanatfotóimat róla, most már dátumostul - kaptam is egy kétes "bókot" - hogy olyan vagyok, mint Nádas a körtefájával, amit minden mozzanatában lefotózott..., szóval lehet, hogy a "körtéfázásaim" is juttathatták eszébe lányomnak ("körtefámnak"), hogy eszembe juttassa, hogy megnézhetném most akár a Capa fotókiállitást a Móra Múzeumban. Szót is fogadtam, gondoltam soha jobb alkalom 4-6-ig bőven van még időm rá, s bár a Centrumban is akartam vásárolni ezt-azt, az úgyis 7-ig nyitva.

A Mórában meglepetések fogadtak, ruhatár, kávézó, mindez még nem volt "legutóbb", rám is pirítottak, hogy jórég lehettem akkor itt, mert már 2006 óta megvan mindez... nekem még azokból a régi időkből vannak eleven emlékeim a Móra múzeumból, mikor idejártunk (az Egyetemi könyvtár mellett) főleg vizsgaidőszakokban, az emeleti termekbe, ahol a (Somogyi) könyvtár volt, nyikorgó galériáival, és kényelmetlen székeivel, de termékeny csöndjével , amiben lehetett elmerülni az ósdi könyvek fölött. (Azóta a könyvtár külön "palotát" kapott, a Dóm-mal szemben. - s maradt az egész klasszikus épületre a múzeum.)

A pénztárnál megkérdeztem kb. hány fotó van itt most kiállitva, tulajdonképpen azt akartam tisztázni, nem ugyanaz-e ez a kiállitás , mint amit nemrégiben láttam a Zsidó múzeumban, a pénztárosnő felvilágositott, hogy nem számolta meg hány kép van,de 3 teremnyi, plusz még egy videon is láthatók valamik...

mikor beléptem, ahol a teremőrnők rögtön balra tereltek az egyik (első?) terembe, nyilvánvaló volt, hogy ezek más képek, mint amiket már láttam, a világjáró (világfotózó, világhirű) fotós képei országok szerint voltak csoportositva, Izrael -ből 3 kép volt, a 3. terem végében. És mellette a kikapcsolt tévé! Hogyhogy. Minden műzeumban eddig azt tapasztaltam, hogy a  videok állandóan be vannak kapcsolva, hogy a látogatók nézhessék. Rá is kérdeztem, attól tartva, hogy elromlott a készülék?, mire azt a meglepő felvilágosítást kaptam, hogy azért kapcsolták ki, mert  1 órás a videófilm időtartama, és 5-kor már zárnak (mellesleg én 6-t tudtam), és 1 óra már nincs zárásig! És olyan kellemetlen nekik(!), hogy ha be van kapcsolva a video, mindig végig akarnák nézni a látogatók a filmet...16óra 12 perc volt ekkor! Hát több mint 3/4 órát még lehetne nézni abból a filmből, belenéznék - mondtam... bár nem túl határozottan, bár kissé kiakadva;viszont két nő mögöttem határozottabban  bár udvariasan kérte a teremőrnőt, hogy kapcsolja be a készüléket ,aki nagynehezen és méltatlankodva hajlandó lett rá. Majd kiderült, hogy fotók tömkelegét lapozott végig a film... amibe bármikor be lehetne kapcsolódni, és bár néztük volna végig - a biztonsági őr pont 5-kor kikapcsolta a gépet - (a teremőrnő már sehol se volt, úgy látszi 5 előtt lelépett) de kár lett volna kihagyni ezeket a fotókat, a  videóról, sőt el is határoztam, hogy visszamegyek (korábban) megnézni a most nem látható képeket is még. (Amúgy időközben fölsorakozott mögöttem egy teremnyi nézőközönség, a két nő meg megközsönte, hogy szóltam...)

Lenyűgözött, hogy Capa mennyire  valóban "közelről" és milyen intenziv jelenléttel vette fel a jeleneteit, (akár a háborúsakat akár a békésebbeket) - úgy, hogy annyira jelen van és minket is jelenléttel ajándékoz meg a fotókon, ugyanakkor láthatatlan ez a jelenlét... mintha egy mesebeli láthatatlanná tevő  sipkával a fejünkön nézhetnénk e képeket, nagyon emberi embereit. De hogy tudott Capa is észrevétlen maradni?, nem is értem! (egy-két lencsébe tévedő tekintetű arcot látok csak... igaz többnyire olyan tragikus jeleneteket ábrázolnak a fotók, amiken az alanyainak "kisebb gondja is nagyobb volt annál" , hogy egyáltalán észrevegyenek egy fotóst... (?)

pedig bizonyára közel ment hozzájuk Capa, hiszen szinte ars poeticája volt ez:

"Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel"

Hát az ő képei több mint "elég jók" - , valószínűleg közel is volt... és közelre hozta nekünk is, amit látott

olyannyira közelre merészkedett, hogy végül is - 40 évesen - egy haditudósitás közben  - Vietnamban, taposóaknára lépve - érte a halál... (mintha hires képében A milicista halálában saját halálát is előképezte volna)

(Robert Capa eredeti nevén Friedmann Endre Ernő Budapesten született, 1913-ban, és a növekvő antiszemizitizmus elől emigrált Párisba 1933-ban, majd az USÁba. )

szegedi képek

egy-egy városrészlet, az épületek, a térbeli elrendezésük újabban nagyon meg tud ragadni (persze a természettel együtt!)

hirtelen elém tárul, megnyílik valami, rácsodálkozom, és újabban a szinte mindig táskámban lapuló kis digitális fényképezőgépem segítségével meg is örökítem

ez történt ma Szegeden két utca szájában is

ide a  Horváth Mihály utcába azelőtt sokat jártam, itt volt a városi képtár, ami nagy riadalmat keltve zárt be pár éve, mivel nem tudták fenntartani - minimum egyszer minden évben elzarándokoltam a szegedi nyári tárlatokra...

 itt meg az Anna Fürdő látszik (nem rég lett renoválva, restaurálva)- ide, a "gőzfürdőbe" meg a nagynénikém is még anyukám is bejártak rendszeresen (míg Makón nem volt),

szemben pedig a fodrászüzlet, ahova nagynéném, Magdi néni vitt el, (az ő fodrászához), aki aztán - kitűnő versenyfodrász lévén - olyan frizurákat csinált egyetemista éveim elején,s minden alkalommal másmilyen különlegességeket , hogy úton-útfélen megszólítotíttak, érdeklődve, ugyan ki a fodrászom. Remélem küldtem is ílymódon pár kuncsaftot neki, mert én viszont hamar leléptem, megunva a különlegességeket, én az egyszerűség híve  voltam (már akkor is) - szerintem olyan legyen a frizura fodrásztól jövet is, hogy ne látsszon a fodrász kezenyoma, mert az olyan mester-kélt (szó szerint)

(úgy tűnik , mintha a frizurára is a madáchi mondást alkalmaztam volna, amit a művészetről így fejtett ki: a művészetnek is legfőbb tökélye, ha úgy elbú, hogy észre sem veszik" a frizurának is legfőbb tökélye, ha...)

 aztán lefotóztam az utcai zenebohócunkat, ezúttal kutya-gyerek-anya közönségével is , mögéjük állva... (a többiek csak úgy elhaladtak mellette...) (a Citypresszbe is bementem, sajnos Szombat-ot nemigen árulnak, pedig lányomnak most jelent meg benne írása, a Tiszatájban meg már beharangozták  többek közt a következő Kosztolányi számot, benne - többek közt - az ő tanulmányával is... Ő az egyetemen intézte dolgait , tennivalóit, de közben adódik egy kis szünete, amely alatt elmentünk együtt a Reök palotába, ami   pompázatos épületcsodájával, kívül-belül busás kárpótlás a Horváth Mihály utcai elveszett képtárért. Itt mindig értékes , különleges képek láthatók. Most Tolous Lautrec litográfiák.

De maga az épület, önmagában is élmény, a szecessziós díszítések, a csigalépcső...

(bent nem is hagytak fotózni! - remélem kifelé jövet a csigalépcsőn le, már megengedett... valószinű csak a Lautrec képeket védik... 

 a lépcsőn lányom már a főszerkesztőjével beszél telefonon - 

 s siet vissza az egyetemre, órát tartani...)

Kint még rácsodálkoztunk egy hatalmas saroképületre a Dugonits téren, a bizományi áruház fölött - de már besötétedett, úgy hogy erről nem készítettem fotót. (de belül - a saját filmemen - őrzöm, azt is.)

.......

(A napokban - megint háttértelevíziózás közben - arra lettem figyelmes, hogy nagyon kulturált hangon egy térépítészeti csodáról beszélnek. Odanézek a képernyőre, valóban, gyönyörű csavart oszlopok a közeli képen, majd az egész négyszögletes tér oszlopsorokkal, és kéttornyú, diadalmas templom...jé, de ismerős, hiszen ez a szegedi dóm! nem valami távoli vidék építészeti csodája, hanem a miénk, a közelben... értékeljük-e eléggé?

S már hallom is Rerrich Béláról beszélnek, ott a tere is a Dóm tér mögött, de nem is tudtam, hogy az ő nevéhez fűződik a Dóm tér megalkotása... (egy időben méltatlanul feledkeztek meg róla- mondják ezt is - így nem is csoda, hogy nem tudtam - másrészt a dómról is hivatalosan mindig azt hallottam, hogy "eklektikus"- és ez nem dicsérő, inkább leértékelő jelzőnek számított.) Azt hiszem még jobban meg kellene "tanulnunk" a saját szemünkkel látni a dolgokat...?)

városház galéria jubilál

már este volt, nem sokkal a 7-es zárás előtt, még elmentem az ABC-be (ott jó szeletelt kenyeret kapni), mikor útközben feltűnt a hirdető kirakat szines mozaikszerűsége; nincs valami jó világitás újabban, de közelebbről megnézve azért láttam, hogy a Városháza Galéria eddigi kiállításainak a meghivógyűjteménye:

 A galéria jubilál. Már 10 éves. Mennyi kiállítás ... (Milyen remek ötlet, hogy a polgármesteri hivatal - egy hivatalos hely- akulturának ad állandó helyet,. Milyen más a hangulata igy a helynek. Máris nem is olyan hivatalos...)

Lányomnak 2001 decemberében volt kiállitása itt, még gimnazistaként. (meg nyitott más kiállításokat is. Az övét Roskó Gábor, ő meg Roskó Gáborét. Meg  az Ifjúsági Művésztelepét, aminek korábban tagja is volt, persze...)

Már sajnálkoztamam is azon, hogy a szabványos hivatalos meghivó sorozatot akkor még nem kezdték el, amikor neki volt a kiállitása, de aztán felfedeztem középen az ő sajátmaga készitette meghivóját, a Napot a hátán cipelő lányt...

 Amikor 2001 decemberében-ben volt a  grafikai kiállítása... "Csillagok és villanykörték címmel...

akkor még nem dölt el  lányom pályaválasztása...

Hogy egyértelműen - a sok művészeti ág közül - az irodalmat választja...

Ő úgy érzi, jól választott...

De nekem olyan nosztagiám van a rajzai után is...

(a zongorajátékáról - (darabjairól) most nem is beszélve...)

de hát mindent nem lehet...

szegedi (fél)nap

 szegedi napom volt (azaz csak egy fél), lányom elé mentem be a szegedi pályaudvarra, annyira el is szoktam az utazástól, hogy kerülgetett is a rosszullét, de a levegőn elmúlt

az igaz, hogy arra a (4.)vágányra volt kiírva az intercity érkezése, amin már bennállt egy majdan induló, s ettől megint - csak máshogy - már-már rosszul lettem, egy perccel a vonat várható érkezése előtt, de aztán szerencsére észrevettem a kiirásmentes 5.vágány távolából az Pest felől érkező IC közeledő fényeit, s nem sokkal később lyányom is felismertem a kis drapp  bundájában, kötött sapkájában... rég láttam (vagy nem is olyan rég? csak a nagy földrajzi távolság mindig hosszabbnak tünteti fel az időt is a tere mellé)...

Neki az egyetemen volt dolga, órája, én addig elmentem a Somogyi Könyvtárba visszavinni azt a szerb utikönyvet, amit még az én Novi Sadi utam előtt kölcsönöztem ki, és közben észrevettem a folyosón egy - holnap nyiló - kiállítást, Chopinról, e mottóval:

"A középszert még érinteni sem óhajtanám"

sikerült -végre- vakutlanul, "dokumentum" üzemmódban csinálni egy fotót az egyik Chopinről készitett ceruzarjazról, 

Meghatott az a levélmásolat , amit anyja irt fia névnapjára: (1848 februárjában):

"Szeretett Frideric! Mint mondhatnék születésed és neved napján? Mindig egyet, hogy Téged az isteni gondviselésnek ajánlak, és minden nap testi és lelki áldásodért imádkozom, mert enélkül minden hiábavaló (...) Búcsúzom és csókollak drága gyermekem; adjon neked az Úristen egészséget és bölcsességet, ezt kívánja neked Anyád."

Volt egy rajz Zelazova Voláról is, ahol született. Én jártam itt, 63-ban az egyetemi énekkarral, végighallgattunk a kertben egy csodálatos Chopin hangversenyt...

(majd, egyszer - összehasonlitásul - kikeresem az ott készitett fotót is)

 már elmenőben tűnt föl hogy az alagsorban is folytatódik a kiállítás, itt már inkább Chopin utóéletével, követőivel, de még mindig nem tudtam elszakadni a könyvtártól, egy teremből előadás szűrődött ki, "fájdalomtest" meg egyebek, könyveket is árultak, ott megkérdeztem mi ez az előadás, kiderült, hogy Közéleti Kávéház keretén belül zajlik, úgy hogy - az díjtalan - beosontam, és nem is bántam meg, Tolléről szólt az előadó, és le is vetitett egy filmet Tolle előadásával -(látványával- "jelen-létével" )- épp erről, hogy a MOST-ot, a jelen-létet kell megragadnunk, bár szokványos tudatállapotban többnyire a múlton rágódunk, és jövőt firtatgatjuk. A MOST jegyében egy jó kis meditáción is részt vettem, ami után tényleg "mintha kicseréltek volna" , elmúlt a napok óta meglévő zaklatottságom "most"...:)

Az egyetemen az óra jócskán elhúzódott, addig kiolvastam az összes egyetemi lapot, (közte a Szegedi Egyetemet, benne lányom friss tárcája, most kivételesen Újvidék-i "szomszéd(ok)ról", de "már" fél 10-kor itthon voltunk. Nekem ez egyértelműen  itthonom, az egyetlen, de lányomak több is van... (Ő amúgy is gyerekkora óta, vallja, feleselve is Tamási Áronnal, kivonva az ő"valahol"ját híressé vált mondatából:-azért vagyunk a világon, hogy otthon legyünk benne -Remélem azért tényleg "itthon" van itthon, ha rövid időkre is. 

este kékes diszfényben úszott a körút, ilyetén:

 "rohanunk" (de nem "a forradalomba" csak) a Mars téri buszállomásra:

"Ünnepi hangulatban" foltvarrás

betévedtem a könyvtárba a két étterem közt (ehetetlen volt -számomra- a rántott máj az egyik helyen, -nem részletezem, miért- mindenesetre felmerült bennem, hogy visszatérek frissen elhagyott vegetarianizmusomhoz vagy a saját tűzhelyemhez) még jó , hogy a rendelt paradicsomleves helyett hozott frankfurti levest tudtam enni), de gondoltam eszem a másik helyen legalább egy kis palacsintát, aztán meggondoltam , betértem a  2 étterem közti könyvtárba, - földi táplálékok helyett valami másra, no csak afféle "üres" magazinok felületes átnézésére, de közben valami mást találtam:

meleg szinekben pompázó foltvarrásokat, téli, ünnepi hangulatot

eszembe is jutott, amikor évekkel ezelőtt Vén Emilnek volt itt kiállitása csupa mediterrán festményből, és észlelhetően több fokkal melegebbet lehetett érezni az amúgy elég hűvös könyvtárteremben

most is, a kinti nyirkos, hideg-rideg idő egyből elfelejtődött (a rossz ebéddel együtt)

még a hangulatom is jobb lett ezektől a képzőművészeti alkotásszerű foltvarrásoktól

aztán eszembe is jutott , holnap lesz a kiállítás megnyitója a "Hagymavirág Foltvarró egyesületnek" "Ünnepi hangulatban" cimmel. Nos hát nálam már most megnyilik:

az égre írt...

könyvbemutatóra mentem a PIM-be, élő íróval való találkozásra

de úgy jött ki a lépés, hogy előbb, s mikor rájöttem, hogy a kezdő 6-ig még akár egy órám is van, már tudatosan igyekeztem, hogy megnézzem az aktuális kiállitást, Kazinczy-t nevezte meg lányom a mobilba, de mire odaértem a PIM-hez , kiderült, hogy még a Radnóti kiállítás is nyitva van (január5-ig...), s nem is értem , hogy maradt ki... (az akadéméiait, aminek korlátozottabb volt a nyitvatartása, láttam..., meg persze a szegedit is aTIK-ben, de a PIM kimaradt...)

most pótoltam... (Radnóti fogadott "rokonáét": Kazinczyt, majd máskor...)

a  magasra tett kilincset szinte csak pipiskedve érem el

és valóban, bent is pipiskedni kell,

olyan "magas" itt minden...

de ugyanakkor olyan élet (és halál)közeli...

8 függőlegesen felfüggesztett üveglap,

mindkét oldalán dokumentumok:,

kéziratok, levelek,

szinte minden a költészetről ,

fontosságáról szól

a kiállitás cime is: "... az égre írj, ha minden összetört")

s  fotók, fotók, fotók

az egyik sarokban képernyőn vetítődnek kinagyítva is fotók

és - igen- azt hiszem ezt láttam:

(bár ott mintha még napsütésesebb lett volna a kép,

és mintha még inkább feltartotta volna a fejét rajta a Nap felé...)

amikor egyszerre csak összefacsarodott a szivem:

annyira  életteli volt ennek a fiatalembernek a látványa...

és annyira szívfacsaritó, és ugyanakkor abszurd, 

hogy ennek az élni szerető és tudó embertől egyszerűen(?)

elvették, elvehették!

az életét....

Aztán a terem másik sarkában egy színes tévéfilm vetitésére lehettem figyelmes, egy nő ült pár méterrel  a képernyő előtt, fejhallgatóval a fején

verseket mondtak Radnótitól

és a bori tájat mutatták

túlélő emlékezőkkel

egykori bajtársakkal

Radnóti már csak "bújdokolt  a tájban" , már...  "csak"a verseivel volt (van!) jelen...

hiszen felirta az égre....

Erdélyfotók

még a megnyitó előtt betértem, dolgaim (posta, táska-, cipőjavitó) intézése közben a Hagymaházba, hogy megnézzem a fotókiállitást, amire szép meghívót is kaptam

(méghozzá közöset lányommal a nagy borítékon, a címzésen, mindkettőnk neve szerepel; lányom viszont  határon túl, Újvidéken, én meg épp azért nem tudok menni pont a nyitóra, mert emailban épp azt jelezte, hogy 6-7 körül tud hivni a férje  számítógépéről (mobilon horribilis összeg lenne) - esténként szoktunk beszélni, kötetlenebb időben, de most  a saját gépe felmondta a szolgálatot, és be kell osztania férjével, aki lapzártás írásait késziti rajta... szóval megelőzöm a megnyitót... legalább tudom - suttyomban - látogatók bezavarása nélkül fotózni a fotókat... gondolom...)de aztán csak ezt az egyet készitem el: 

(Prágában és Szegeden is láttam már a képen látható szobort  - most itt ezt Kolozsvárról a Varga utcából , 2002-ből,(talán ez az eredeti(?) , és érdekesek a -mindenhonnan - ismerős későőszi faágak a szobor előtt...

aztán megérkezik a fotók alkotója is Gyenes Kálmán, tetszik neki a berendezés -  a képek mögött felsorakoztak a székek, várva a hallgatóságot a kiállítással egybekötött könyvbemutatóra, mindjárt hozzák is a frissen megjelent albumokat is... a fotóművész kérdi tőlem, hogy tetszenek -e a képek, nagyon - mondom (valóban!), már másodszorra nézem... sőt, mondom, a főhelyen levő fotót már korábban is láttam kiállításán, felejthetetlen ez a bácsi rajta:

később a széksorok mögötti kisasztalon elhelyezett albumokra pislantva látom, hogy ugyanez a jellegzetes fotó van a cimlapon... nem hiába, ezt a képet nem lehet elfelejteni

olyan mintha köszöntene - mondja a művész

nem kell beszélni a képekről, magukért beszélnek

épp a napokban hallottam félfüllel, André Kertész mondását, hogy milyen fontos, hogy rögzitsünk, ezt tesz a napló és a fotó - a fotó tulajdonképpen vizuális napló...

ezek a tájak, ezek az arcok "rögzitve" vannak

szembemennek az idővel, konzerválják... (meg)örökítik   (de kifejező ez a mi magyar nyelvünk is!)

"szentföldön"

...igen, ma ott jártam....

bár nem kellett hozzá kilométereket zarándokolnom

elég volt Budapesten lennem, és ott elmenni a Szépművészeti Múzeum jeruzsálemi kiállítására, majd a Zsidó Múzeumba, Capa izraeli fotókiállítására, este meg a Dohány utcai zsinagógába, a Zsidófesztiválra, Palya Bea szefárd koncertjére

de beszéljenek a képek:

a Szépművészeti Múzeum látványa önmagában is élmény, kilépve a földalattiból, s egyre közelebbről látni

 innen már jól látható "A SZENTFÖLD ÖRÖKSÉGE - KINCSEK A JERUZSALEMI IZRAEL MÚZEUMBÓL"  kiállítás palkátja is , ahova igyekszem:

 bent már tilos a fotózás , időszaki kiállításokon, de kijövet tudok venni képeslapokat, amik segítenek felidézni a hermetikusan elzárt termekben látható "kincseket":

 Templom-tekercs, Qumran

 A ruzsini rabbi imakönyve

 A torinoi lepel

Chagall imádkozó rabbija

 -----

A Zsidó Múzeumban 3-kor nyilt Capa fotókiállításra már cak fél órával zárás előtt értünk be, de azért meg tudtuk nézni.... izraeli felvételeket láthattunk a 48-s és utáni időkből, harcos, és bevándorló (aliázó) képeket (akkoriban lelkesitettek be engem is még ovodásként a Mizrahiban úgy, hogy követeltem anyukámtól a hátizsákot, mert én is menni akartam Erec-be... , hát ost látom a képeken, ott se várt volna könnyű sors...)

(a fotókon ott a gépem vakujának nyoma ,  de nem tudom nem feltenni - nekem így is sokatmondók):

kb.ilyen idős voltam én is 1949-ben..., mint ez(ek) a kisgyerek(ek) itt...

......

A Dohány utcai zsinagógába jóval a 7 órai koncertkezdés előtt bementünk, beültünk...

de legalább külön is tudtam gyönyörködni a zsinagóga szépségében és ezúttal fotózni is ; először oda néztem, a karzatra, ahol valaha - '45-ben! nagymamámmal, voltam.... ez személyes emléktöredékem a legkorábbi visszaidézhető időmből - és nem elmesélés alapján tudom; évekkel ezelőtt kislányomat is oda vittem fel, ugyanarra a helyre ültünk, ahol én a  nagyanyámmal:

jó felnézni a mennyezetre is:

előttünk, lent meg már folynak az előkészületek a közeledő koncertre:

ami remek volt. Palya Bea szefárd (zsidó) dalokat énekelt, meg törököket, bolgárokat, magyarokat - és mind szinte ugyanazt az ősi elementáris erőt és élniakarást - és -tudást sugározta... Minden dala az életszentségről szól...

alteregok

a makói grafikai művésztelep idei témája: alterego

mindenkinek van, egy pár....

(csak kár, ha néha az eredeti arcunkat eltakarják! mint ezen a plakáton is, mintha csak a tabula rasara lehetne újat rakni)

pedig az alteregóink csupán (belső) aspektusaink, (szerepeink - néha valóságosak, megéltek és néha csak a vágyottak, másban megéltek...) amit néha ki is vetítünk...

csak kár ha eltakarjuk vele az "igazi"-t - de mi is az igazi arcunk ?

- ezek a képek is ezt keresgetik...:

a fotókon talán az látható, amik szerettek volna lenni, akik később "csak" grafikusok lettek:

és ha azok lettek volna, amik, pl. M. zongorista..., és nem a kék csíkos pijamájában, hanem fekete frakkban egy koncertteremben (mint kedvenc G. G-ja), akkor a grafikus énje lenne az "alterego"ja..., (mindig a "másik" én, a meg nem élhető tűnik fontosabbnak(?) (mint ahogy a szomszéd rétje mindig zöldebb?)

lányom most nincs jelen a megnyitón, pedig eddig minden évben..., most vissza kellett utazniuk a "fővárosba", ("alteregot" meg nem tudott küldeni maga helyett - pici korában penditette meg egyszer, hogy milyen jó lenne, ha lenne (bár nem ezt a szót használta rá)- azt küldené maga helyett fürdeni...)évekig mindig itt volt, kislánykora óta ,egyik évben , már gimistaként, amikor a Kert volt a téma, őt kérték fel a megnyitó beszédre  - a voltairi "műveljük kertjeinket" jelmondattal zárta mondandóját...s jut eszembe  még korábban, jópár éve a megnyitón, egy performanszon, zongorázott is , a szinpad közepén, a grafikusok között, akkor M-nek az volt a szerepe, hogy savanyú uborkát (majdnem azt írtam: szőlőt - kinálgatott... Lányomból se lett zongoraművész , grafikus sem, pedig egy nyáron a műhelyükben is megfordult, rézkarcot csinálni, de épp a kémiai, vegyi veszélyek, macerák; a savas maratás vette el a kedvét a továbbiaktól)  mást - az irodalmat - választotta (mert ott nincs kiszolgáltatva sem másoknak , -mint az ugyancsak felvetődött filmnél - sem az anyagnak - gondolta...) - mindenkinek muszáj választani, és egy dolog mellett elköteleződni... (tulajdonképpen kár, mert a gazdagságunkból vesz el, szegényit, a specializálódás - bármilyen profizmusba, vagy differenciált mélységekbe is vezet...

Másik képen,  M.  egyik alteregós dupla varációján - ördög - angyal - elliptikus, mértani, kiszámított, egyensúlyt tartó  távolságban -

itt meg beletükröződik a szemközti falon levő "alterego" , és köztük még az én visszatükrözött- fotós másik-énem is... :)  (Én meg lehettem volna "fotós"....? s nem "oktató"?:)

de a "küldetés" igen - ez "az", de ez nem is egy foglalkozás, ez affölött van, lényeg, emberi (női) lényegünk:

saját (fiatal - bár nálam már 41 éves) arcunkat képzelhetjük oda akár?:   

később meg: 

                                                     ennek mély megfeleléséről nem is beszélve:

                                                 ezek is már emlékek - egy kiállítás (összegyűjtött) (emlék)képei....

ünnepidő-találkozások/2.

augusztus 20-tól ... szóval ünneplünk... délben az előre megrendelt marhapörkölt dukál (legalább is lányomnak - ő az egyetlen húsevő jelenleg a családban) - bár ő is egyre mérsékeltebben az - mint ahogy az ételbár előtti kirakodóvásár is mérsékeltebb  az idén, avagy tulajdonképpen évről évre az  sajnos minősége is, hiszen a kézműves, népművészeti jelleg már rég oda! alig is van érdeklődő közönség- úgyhogy hiába rakták ki már hetek óta a feliratot az étteremben, a pörköltes előrendelést reklámozandó, azt hiszem rendelés nélkül is lehetett volna fogyasztani , mert szinte az útra rakták most ki az ebédet hirdető táblájukat, az étteremben meg rajtunk kivül szinte senki..., kint se sokkal többen!  talán a déli meleg az oka? hiába a nagy csinnadratta, hiába eszkábálták össze a ringlispilt, a dodzsemet...  

és később is, mintha mindenhol kevesebb embert látnánk mint más években...

de az egész város szinte üres... ebédről, végig hazafelé, az u.n. csipkesoron, -csak mellettünk, a kocsiúton sorjáznak változatlanul az autókaravánok (bár, talán , mint hétvégén, kamionstop van) - mégis ., lám ebből a szép tükrözésű képen, a kirakatban a szemközti Korona látható ugyan, de a tegnap avatott Fátyol-szobor épp el lett takarva egy teherautóval...

 Azért az üresség miatt nem búslakodunk, lányomék betöltik a teret azaz az utat... 

 még a művésztelep zárókiállításán sincs olyan sok ember, mint évek óta lenni szokott - talán a vezető ill. profilváltás az oka? a Marosmenti művésztelepből Natura lett, az évekig-évtizedekig összeszokott telepet vezetök  tavaly visszaléptek, elfáradtak(?) - de fura módon "vendégként" sincsenek jelen az utódoknál, pedig a régi telepből is sokan itt , a meghivottak közt... és a színvonal változatlanul remek, talán kicsit egységesebb is, mint eddig, bár az alkotók különfélébbek talán (a mostani tematika: tér-kép) Feledi Balázs remek bevezető elemző-értékelést mond róluk, kint a múzeum előtti téren, a szabadban - ahol megint csak találkozások:  

lányom régi kamerazenekarvezető tanárjával pl.,  kisgyerekkorától kezdődő kedves  ismerősökkel , régi tanárokkal, iskolatársak szüleivel (én régi tanitványaimmal is: -

 egyikőjüknek meg  ragyogófestményeivel találkozom a falon! (majd a kép fényképét utólag fel is rakom ide!- de időközben kimerült a gép akkuja, így még nem tudtam elkészíteni, de amúgy is érdemes visszamenni a kiállítás újranézése miatt) ...

másnap is "ünnep" -  legalább is szabadnap vagy munkaszüneti, a szokásos -ki(ésbe)számíthatatlan - átcsoportosításokkal, még az orvosi rendelők is zárva - már szerda óta, amúgy... a boltok össze-vissza azért ki-kinyitnak mert az esetleges bevételről nem lehet lemondani, meg az éttermek is nyitva - már amelyik egyébként is (hiszen a város központjában levő "kultikus" Korona már hónapok óta zárva, új bérlőt (még?) nem talált -  de) a Rocco-ban van még üres hely is, bőven, - (nem úgy mint tegnap a városi ünnepség után, tüzijáték előtt, amikor bár üres asztalok garmadát láttuk, de mindegyiken ott terpeszkedett az elriaszto "Foglalt" tábla. Most kényelmesen elférünk, hárman - (több üres asztal közt) , sőt hamarosan hozzánk csatlakozik - biciklin , boltba menve meglátva bennünket - lyányom jó barátnője - még a gimiből, hozzánk is ül:

 és lám: épp a gimi "látképé"-t közrefogva beszélgethet a két "véndiák" gimista:

gimi előtti gimista énünkkel való találkozás után pedig -fagyizás után- a közeli játszótéren  lehet találkozni gyermeki énünkkel is...

ugyanezen a játszótéren esett le a mászókáról lányom, vagy 20 évvel ezelőtt,... azóta a játszóteret (is) kiscserélték veszélytelenebb eszközökre

tele is van mindig ricsajozó gyerekkel,de fura módon most az is üres volt, bár nem sokáíg, így mire lyányom újra akarta próbálni a csuszdát, (mint 88-ban:)

de most kénytelen volt lemondani róla, szomorúan megjegyezve már a lakásban, hogy "új rablói vannak a nyárnak"...

 jah igen a mindig  újak (és mindig vásottabbak...)

 és felnőni is muszáj, de azért jó kicsit újra gyereknek lenni legalább "játékból"...

nekem is jó... felnőtt lányom kicsit "gyereknek" látni, újra - ha "játékból" is...

a cukrászdába volt elfogyasztva az első fél(!)fagyi annak idején, még a bölcsődéből jövet, - ruhamentés céljából - félmeztelenül..., most a "cukrásznénivel" találkozunk, odaszól, hogy látta a képet, s már akart szólni, hogy "milyen gyönyörű menyasszony" volt a lányom (hát, most épp láthatja "életben" is ,

..., másnap egy másik utcában,

 a másik cukrászdába megyünk ebéd után,  ahova ugyancsak el-eljártunk régebben, mondja is a tulajdonosnő, jöjjünk, férjbeazonosítás után: jöjjenek) máskor is, mondom, sajnos Makóra jönnek ritkán, de amikor jönnek (s remélem ezentúl gyakrabban is) mindig elhozom őket ide. .. , a szép, virágos, idilli teraszon  véletlenül - pont oda ülünk le a fagylaltkelyhekkel, ahol a 15. szülinap volt ünnepelve a barátnőkkel, akikkel épp délutánra van megbeszélve az újabb találkozó: