anya bejegyzései

zajin adar és anyám

ma zajin adar van - adar 8 (a héber naptárban) - Mózes születésének és halálának évfordulója.  E napra esik anyu halálának évfordulója is. Úgy hogy én főleg őrá emlékezek ma. De a templomban szép a megemlékezés Mózesről sőt a kállói csodarabbiról, (akihez  fűződik a Szól a kakas már... kezdetű dal... )neki is ma van a jáhrzeitja... ezt mindenki tudja és ünnepli a világon.  Anyut csak én, de annál inkább... azaz tegnap, az előestkor, Budán, a Frankel zsinagógában  lányom is emlékezhetett a nagyanyjára - ott akkor volt a halvacsorával egybekötött ünneplés, mi meg Szegeden, ma tartottuk -

de én is  már  elkezdtem tegnap... egy más jellegű tévéműsor révén. Müller Péter esti beszélgetőműsorában épp az anyákról, az anyaságról beszélt. A saját anyjáról. És én is a sajátomra gondoltam (persze gondolok én többször is napjában rá - csak ez már a jahrzeit jegyében történt - mint valami különös egybeesés. Mitn ahogy sok egybeesést találtam Müller szavaival, érzéseivel anyasággal kapcsolatos gondolataival is. Hogy az anyja több volt,  mint egy anya (valószínű sokan vagyunk így, mert anyának lenni eleve többet jelenthet egy szerepnél, önmagánál, az anya attól is lehet anya, hogy kiterjeszti magát... a gyerek köré, többirányból, több aspektusból) Barát, bizalmas, tanitómester, gondviselő... ő maga a gondviselés - Müller szerint. (is)

és hogy ez meg is marad, valamiképp, hogy most is úgy érzi, hogy sokszor kap segítséget tőle, amikor ír, - .. vele van... érzi a jelenlétét...  (akárcsak én..., csak erről nem lehet beszélni..., még neki is itt egy kicsit nehezebben, akadozva ment...)

És beszélt a mosolyról...  ami független attól. hogy milyen sorsot él... (Eszembejutott, hogy az én anyám , amikor már nagyon beteg volt is, a halálos ágyán is, mosolygott - ha meglátta a kisunokáját!- mint mindig is, amikor látta...)

És elmesélt Müller egy furcsa esetet, mozzanatot az életükből, hogy kisgyerekként hogy élte túl a háborút, miután házuk összeomlott, és  tulajdonképpen egy gödörben "lakott" , ami valahogy le volt fedve... És mégis úgy emlékszik vissza erre az időre, mint élete (egyik) legboldogabb időszakára. Mert anyja mágikus jelenléte, gondoskodása vette körül...

...Én nem emlékszem arra, hogy vészeltem át a háborút,  1-2 éves kisgyerekként, mindenesetre azon a fényképen, amit a deportálásból hazajövet, 1945-ben, a Rózsadombon, csinált rólunk anyu unokatestvére, akit ott meglátogattunk, nem úgy nézek ki, mint aki boldogtalan lett volna ott... (20 kg-t anyu fogyott, de itt is mosolyog, és csupa szeretettel vonja magához a gyerekét,(engem), akit sikerült hazahoznia, pedig halálra szánták, vele együtt... de meg tudta menteni, az anyasága erejével...

Voltak hullámvölgyei, nehéz élete volt, mindig is

de mindig felülkerekedett!, csak egyszer nem, legvégül..., halála előtt egy hónapig be volt borulva az ég, annyira vártuk, hogy újra süssön a Nap - akkor egyszer nem tudta kivárni - de akkor is, még a halála előtti napon is, mosolygott a kórházi ágyán,.. amikor meglátta a kisunokáját... ahogy mindig is, amikor látta..

sőt  halálában is mosolygott, ott maradt a mosoly az arcán, mint egy lenyomat, földön túli üzenet, bíztatás...

és a halálon túl is erőt tudott adni, ő adott erőt, s annak bizonyásságát is, hogy "nincs halál", hogy nincs elszakadás, hogy megmaradhat valami összeköttetés azután is, csak másképp..., de örökkön örökké (löajlom voed)

egy fürdőre

ma a főtérre menet, a gyönyörű napsütésben, mivel a lámpa is zöldet jelzett, a Bérpalota felé mentem , előtte a sarkon automatikusan balra néztem, és ... feljajdultam... más látvány fogadott, mint eddig, pontosabban az eddigi, a Fürdő magasba ivelő épületének a hiánya, helyette derékig lerombolt falak, behajtani tilos jelzéssel, azért én közelebb bicikliztem , és csináltam egy fotót a romlátványról:

(mint ahogy a túloldalon évekkel ezelőtt arról a régi házról is, ami romjaiban is romantikusan szép volt

 (helyére  is -azóta már egy impozáns -  új fürdőlétesítmény került, tanuszodákkal - a mostani helyére kerül majd igazán csodaszerű fürdőkomplexum, a tervek szerint... de most még csak a romok... és a régi fürdő elveszett emlékei, aminek már nincsen "háza"... (csak fotókon, ugyancsak, meg a mi emlékeinkben, amig még mi vagyunk, illetve amig tudunk emlékezni... Az az új fürdő már nem ez lesz, legfeljebb valamifelé reinkarnáció, aminek nem lesz túl sok köze a régihez, hát még a mi személyes emlékeinkhez...)

úgyhogy most, kicsit, gyászolok...

illetve emlékezem, miminden, hány boldog napom órám, zajlott le itt... napozva, úszva.... anyuval,  a férjemmel, kislányommal, rokonokkal, ismerősökkel, ismeretlen ismerősökkel, ismeretlenekkel - de akkor, ott egy "közeg" voltunk a városi fürdő önfeledt fürdözői... (gyógy)viz- és napimádói...

és egy kis lelkiismeretfurdalásom is van, ugyanúgy, mint mikor elhanyagolok valakit, aki hirtelen elmegy..., és most már nem mehetek hozzá...

igy vagyok én ezzel a most lerombolt fürdővel, hűtlen lettem hozzá az utóbbi években, és most már nem tehetem jóvá.. nincs hova menni

legfeljebb csak a régi fotóim közé, az emlékekbe...:

kommunikációs eszközeink

nem panaszkodhatok igazán a modern kommunikációs eszközökre, lányom külföldről jövő  hiradásainak gyakoriságára még úgyse!... irásban: sms, email, szóban: skype, képben mms, de együtt is a hanggal a kép a skypeon , sőt már a gmailon is webkamera segitségével - sőt erről még közben állókép is készithető - és mindez egyidőben, rögtön "itt van" - nem kell várni rá napokat, mint a postai levelekre..., vagy  órákat, mint a meghivásos telefonbeszélgetésekre...  azt mondják eltörpülnek, nincsenek kilométerek...

én azért érzem!

és nosztalgiával vagyok képes visszagondolni azokra a hosszú, több oldalas kézzel írott levelekre, amiket napokig vitt a posta egyik országból a másikba..., és mennyire tudtuk várni!.. (de talán türelmesebben, mint most egy- egy röpke sms-t, vagy vagy emailt)

ma a kezembe került teljesen váratlanul egy régi légipostai boriték, amit én cimeztem Zürichből, anyukámnak a messzi Makóra, vagy 6 oldal levélbeszámoló apró betűkkel sűrű sorokban vékony átütős légipostai papirlapokra teleirva...Aztán megtaláltam Anyu levelét is, amit ő irt pár nappal korábban, amiben már írta, hogy várja a Genfből küldött képeslapomon előre beharangozott zürichi levelem.. ...  1964. július 15. 11óra az ő levele dátuma, az enyém meg  már július 31. De utalok a levelemben egy 1 héttel előbb megirtra is! (már több mint fél százada mindez! ez már a múlt... (a közölhetőségi tilalom is lejár ennyi idő alatt.) 

Irunk mi még valaha is ilyen részletes, alapos, kézzelírott leveleket..? vagy ezek a levelek már-már múzeumi tárgyakká lesznek?- Hiába gyorsabbak a mostani virtuálisak, és hiába voltak már a keletkezésükkor is anakronisztikusak ezek a kalligrafikusak... nekem fáj a szivem értük. Annyi  minden van bennük, ami nem fér bele a mostani, modern és praktikus kommunikációs eszközeinkbe!.. és a kezünk nyoma ott...

És azért még fotót is beletehettem a boritékba (ahogy a levél tartalmából kiderül.)fotót, ami szintén papír,  kézbe lehet venni. Akár a levelet . Valahogy jobban "vannak", mint minden, ami csak a képernyőn... (igaz, gond is az elhelyezésük, hova is rakjam azt a rengeteg levelet? Most beszkenneltem ezeket, digitálissá tettem ezt is... itt nem sárgul tovább.)

De  elteszem, összegyűjtöm... olyan nagy a megidéző erejük!

és ugyan ki akadályozza meg, hogy írjunk még ilyeneket? Az Idő? (hogy lehet, hogy régebben több volt belőle?!, mikor annyi minden nem segitett bennünket, ami  most igen...)

De  azért nagyon-nagyon jó, hogy van ez az sms, msn, email, skype stb. Nem tudnék meglenni nélkülük, azt hiszem. Nem tudnék várni napokig egy levélre. Vagy ha nem lenne sms, mms, email, skype stb... magam is más (türelmesebb) lennék...?! Tudnék én ma ilyen türelmes időtlenségben ücsörögni a Lac Leman partján a sziklaköveken?)

az "eszközeink" is alakítanak? S az a  fránya idő...

anya-lánya dialog

 lányom "mesél":                                   

én meg

"csak ülök és..."

...hallgatok

a mikulás árnyékában

a kislány úgy állt a szegedi, zsúfolt Centrum árúházban az ajtóval szemben a Mikulásnak öltöztetett próbababa mellett, mint akit odaállítottak, hogy meg ne moccanjon, ott várja meg a felnőttet  akivel együtt jött ide, a Mikulás mellett, aki majd vigyázni fog rá

úgy állt ott moccanatlanul, mint egy amerikai film épp megszeppent gyerekhősnője, aki arra számit hogy a Mikulás megvédi mindentől és mindenkitől

igen, hősiesen állt ott meg nem mozdult - jobb is, igy legalább megtalálják egyből

milyen szófogadó

velem se állt szóba, miután lefényképeztem s megmutattam neki a fényképét a Mikulással  - de el se mosolyintotta magát, szeme se rebbent

még azért búcsúzóul odaszóltam neki, hogy legyen továbbra is ilyen szófogadó, jó kislány, a Mikulás meg majd vigyáz rá, amig nem jön érte az anyukája

hát ebben a pillanatban meg is jelent az anyuka

örömmel és bosszúsággal, mert már mindenhol kereste a kislányt, arra nem is gondolt, higy épp itt lesz - pedig a Mikulás tényleg vigyázott rá. (ő meg a Mikulásra(?)

(meg egy kicsit én is rá(juk)(?), hiszen akkor távolodtam igazán el, nyugodtan,amikor megérkezett az anyja...)

 valakire mindig vigyázunk, valaki mindig vigyáz ránk... (!?!)

az anyai aggódásról

mielőtt visszateszem Müller Péter Gondviselés cimű könyvét a többi közé, a könyvespolcra...

visszalapozok az elejére, ahol az anyai aggódás természetéről ir... mert az a rész is erősen megszólított... régi  mondhatni örök motívumom nekem (is) az aggódás (irtam is már róla blogba is,nem is egyszer - s gyakoritós alakban ,jelző nélkül , de) e jelzővel különösen, és most , itt , épp ez a sajátosság a lényeg, mintha az anyai aggódalom - a természeténél fogva - egyetlen, összetartozó fogalom is lenne, egymástól elválaszthatatlanul - s ez aggodalmaimban némileg megnyugtat, mert természetesnek , evidensnek vétetik;

 másrészt valamifésle megoldásfélét, kiutat(?) is mutat belőle Müller (nagyon hasonlót, mint amit Jung tanácsol mindenféle probléma megoldásra - "felülről" "magasabbról" )- amire persze az anya, vagy bármilyen  mindenkori "problémázó"aki "benne" van, kevésbé lehet képes, mint aki nemanya, bár épp arra késztet Müller, hogy  "Tudnod kell átváltozni"..  Csakhogy nem az "anyaságból"! ha már anya lettél, az is maradsz és nagyon jó ez így , aggodalmakkal együtt... (de  azért -Müller szrint - kicsit módosithatnád a magatartásodat... "fölfelé" (?)

 Szóval azért van mit olvasni Müllertől, e téren is:

"(Mi már azt sem tudjuk, hogy) a születés pillanata nem csak a babára, hanem a nőre is vonatkozik, aki megszülte,- mert ekkor lesz nőből anyává.

Egy új archetipusba öltözik ilyenkor....

Ez egy "életen belüli" újjászületés...

Egy nőnek, ha anya lesz, a világfelfogása is megváltozik.

Megváltozik az örömről, a boldogságról és a felelősségről való felfogása is. Más lesz a tekintete. Kénytelen bölcsebben gondolkodni, mert "Isten teremtő társa lett"...

Az anyaszerepnek van egy másik nagy misztériuma is.

Hiába született meg a gyermeke - a várakozás nem szűnt meg benne.Mert vár tovább: most már a babájának a lassú kibontakozását kell szüntelen figyelemmel követnie.

Virrasztania kell.

Ébernek kell maradnia, mert nem tudja, mit hoz a következő nap vagy óra.

Vagy év.

Vagy évtized?...

A gyereke soha sincs "készen"  és az az anya, aki nem ismeri a várakozás művészetét, ezt a folyamatot nem mint örömöt, hanem mint szüntelen aggodalmat éli meg.

Ismerős élmény?

Ez onnan van, hogy nem tud szellemi - tehát kevésbé érzelmes, bölcs tekintettel nézni, kicsit a távolból és főleg magasból, hanem beleszorul az ösztönös félelembe. Nem önfeledt örömmel követi gyermekének alakulását, hanem állandó szorongással.

Nem jót vár a folyamattól, hanem rosszat. ez az aggodalom lényege. Mindig az van benne, hogy "Jaj, Istenem , mi lesz vele?"

Az anyák többségének ez a mondat van felírva a... hová?

Az ösztönébe?... A szívébe?

Nem tud olyan jó történni a gyerekével, hogy  ne aggódjon miatta...

Mivel ő maga, az anya , nem tud jól változni, mások változásait is szorongva követi.

Az anyai szorongás teljesen érthető. Úgy lett a méhébe rejtve egy élni vágyó, de egyedül életképtelen kis lény, hogy neki  etetni, tisztába tenni, öltöztetni, hogy meg ne fagyjon, egyszóval szüntelenül gondoskodni kellett róla, hogy ne haljon meg... Az Isten rábízza az anyára a gondviselés feladatát. Ezt a "Tőlem függ az életed, nélkülem véged!" érzését nehéz megélni. És ha a gyermeke bajba kerül - vagy csak úgy véli, hogy bajba került-, nehéz elfogadtatni magával, hogy ezért nem ő a felelős.

Még akkor is, ha a fia vagy a lánya felnőtt lett.

Ezt a szerepet kell átélnie egy nőnek, ha anya lesz.

Később ebből a szerepből kell nem kilépnie - hanem fölé lépnie. Az idős asszonyban, ha jól élt, már ott van nem csak az anyai és női, hanem az Örök Emberi bölcsesség is.

(Sok ember örök példaképe és mintája a nagyanyja)

Ha jól élsz, tudnod kell átváltoznod. " - mondja Müller.

nyaralni?

 rendszeresen felhivnak a vezetékes telefonomon különböző  "intézmények", hogy a nyaralási szokásainkról érdeklődjenek (többnyire nem jutunk el addig, hogy felvilágositást is adjak erről, mert sokszor eleve nem is érdekli őket a 65 fölötti korosztály - vagy  nem túl lelkes reagálásom egyenes folyománya lesz a beszélgetés rövidre zárása,  illetve el se kezdése...)

nyaralni...

nem mindig, de többnyire itthon nyaraltam, de tudatosan

volt is egy ilyen klisénk anyukámmal, amit gyakran hangoztattunk: "NYARALUNK!" - hogy tudatosítsuk is, hogy milyen jó dolgunk van nekünk, el se kell utazni érte...

itt a Maros, a jó idő, sőt a városi fürdő is, és nyár van, nyár, süt a Nap stb...

valóban  olyan idillinek tűnik most is ez az egész... és nyugalmasnak...

igen, nagyon szép nyaraink voltak , itthon, a szülővárosomban, Makón....

meg a szomszéd városban is, Vásárhelyen, a nagynénémnél, aki mig ott lakott, oda hivott meg hozzá,  rendszeresen,majd később a Balaton partjára , egy-két hétre, anyukámmal,...

majd a kislányommal

ő teljesen odavolt  a Balatonért, (és a nagynénénkért!) Joggal...

...én mostanában megint csak itthon vagyok nyaranként (is) - de valahogy nem élvezem úgy, mit akkor rég, amikor tudatosan is hangoztattuk, hogy "nyaralunk"...

vajon miért?

........................

lányomék itt "nyaraltak"  pár napig, Innen (is) tudósított: http://www.litera.hu/hirek/bankido

talált levél

Pakolok, szortírozok

befejezhetetlen "költözésünk" az ősi házból próbálgatom ha nem is befejezni, de legalább elrendezni , szétválogatni a még ömlesztve elhozott dolgokat, kézbevenni mindent , mielőtt, bármit is kidobok -  mert sokszor a látszatra-tapintásra leghaszontalanabbnak tűnő papirdarab hordoz kincset;

most is pl. egy sárguló, gyűrött lap: tegnapi, anyáknapi bejegyzésem utóiratának is tekinthető akár; egy (elküldetlen) levél, anyu írta az öccsének Pestre, panaszolja benne, hogy ritkán ír, de mindig azt hiszi, hogy javulni fog ez a (reszketős keze miatti rossz - szerintem még így is jó) írása, de hiába, (talán ezért is nem lett elküldve)de érdekes, írja, hogy rajzolni még inkább tud így is; meg hogy milyen hóviharokat vészeltünk át szerencsésen, meg hogy sokszor gondol rá, hogy milyen jó lenne ha egy hét végére lejönnének a feleségével, hogy jól kibeszélhessék magukat, és aztán ezt olvasom:

"Megírom a nagy örömet, valószínű Nagymama leszek. "

Az lett! Fel is hívtam unokáját, hadd hallja, hogy örült neki a nagyanyja előre

Meg is beszéltük, hogy olyan biztos helyre teszem a levelet, ahol nem kallódhat (újra) el...

És milyen érdekes! ahogy jobban megnézem a kézírást, feltűnik, hogy pont ettől az örömteli mondattól kezdve megszűnt a reszketés! Szépek, egyenletesek, lendületesek, kiegyensúlyozottak, szabályosak lettek a betűk... Nem lehet véletlen!

anyám napja

nem elírás, igaz, hogy a könyörtelen életrajzi külső adatok szerint már 20 éve nincs közöttünk, nem köszönthetem fel "személyesen" ill. "valóságosan", de ragaszkodom hozzá, hogy ez a nap: anyák napja az én anyám napja (is) legyen!

fel kell köszöntsem őt, emlékezni rá (ezen a napon is) ,

hiszen, hogy engem felköszönthetett a lányom, anyaként, azt is neki köszönhetem, többszörösen

hiszen ő adott életet, és nevelt fel, annyira nehéz időkben annyi nehézség közt

"találtam" egy rokonunktől visszakapott fotót, kettőnkről '46-ból:

a hátlapján ezek a magyarázó kísérősorok anyú szép, szabályos írásával: 

(rokonaink megszólítása)

"....szeretettel az 1 éves évfordulóra abból az alkalomból, hpgy szerencsésen és csodálatos módon meglett az elveszett gyermek.

Egyúttal emlékére felgyógyulásomnak.

       (kettőnk neve)

Makó, 1946, aug.23.

(Az egy évnyi  deportálásból hazatérve, Pestre, ahol  a bori munkaszolgálatból hiába vártuk vissza apámat, egy szombat délután az óvodából "elvesztem", napokra. - Anyu kicsit később  hónapokig volt klinikán. A háborús viszontagságainknak nem lehetett egy csapásra vége... de ez a kép viszont elég idillinek tűnik.... már s még)

ez a kép meg 43 évvel később, 1989. augusztusában készült (20 éve!); anyuról az unokájával azaz a lányommal :

Anyu, mama nem felejtünk!

adar havában...

adar 5  

ma van  zsidó naptár szerint adar 5, s ha jól számoltam, ma van eszerint a naptár szerint anyukám jahrzeitja, azaz a halálának évfordulója, bár eredetileg február 12-én volt, 1989-ben. Már 20 éve.

nem tudom, hogy lehet ennyi eltolódás a napokban a két naptár szerint...

tény, hogy február 12-én is rá emlékezek, meg most is - évfordulóktól -időszámításoktól -függetlenül is, illetve kétszeresen, mint ahogy a két hagyományt is őrizzük és kaptam örökül, tőle: a zsidót és a magyart ...

nehéz egyszerre mindkettőnek eleget tenni, nem is belső- inkább külső akadályok miatt, de neki tökéletesen sikerült, próbálkozom hát én is

bár neki minden olyan természetesen, magátólértetődöen ment...

és én is csak "most látom, milyen óriás ő... "

...............

a fenti sorokat még február 28-án írtam, de nem adar 5-én, utánaszámoltam, és kiderült, hogy mégis csak rosszul számoltam; adar 4. volt akkor, sőt anyukám jahrzeitját is rosszul számoltam ki, mert 1989. február 12. adar 7-re esett. Azaz ma, március 3-án van a jahrzeitja: épp ZAJIN ADAR-kor, amikor Mózes születését és halálát is ünnepeljük. Megyek is be Szegedre, a megemlékezésre. - ezt azért előbb is tudhattam volna , hogy anyu jahrzeitja dupla ünnep! Most már nem felejtem el!

.................

Az ünnepségen megtudtam, hogy a zsidóság nagy tanítómesterén, Mózesen kivül, Zajin Adarkor van a kállói csodarabbi (Eizik Taub) jahrzeitja is ...

De számomra, elsősorban anyukám emlékezetéé ez a nap! 

Él mólé rachamim...

...adj teljes nyugalmat ... lelkének, kinek áldott emlékére ma itt vagyok. Vedd isteni jelenléted szárnyai alá az Édenkert mennyei birodalmában, a fényes égboltként tündöklő szentség és tisztaság szférájában!...