...begfáztam?!

"Azt hiszem begfáztam"... de sokat bosszantott ez az idétlen reklámszöveg a tévében. Mi az, hogy azt hiszem?! Igen vagy nem?

de most én is pont így vagyok. Azt hiszem... Azaz nem akarom azt hinni, nem akarom elhinni... Tiltakozom! Visszakozom... (hiába is  fújom az orrom, meg tüszkolök!..)

Az is igaz, hogy épp a napokban mintha el is biztam volna magam, hogy lassan vége a télnek és eddig sehol még egy kis nátha se? (Igaz szedtem 200mg-os C vitamint "ellene" ,de egy pár napja épp elfogyott. És tegnap többfelé is jártamban, belső helyiségekben, nem volt alkalmam levenni a kisnundámat, rám melegedhetett?

No, én nem akarok beteg lenni!

Vettem coldrexet, hátha még visszamegy.... ez  az izé...

pár cm föld felett

ma megjártam Szegedet pár óra alatt

fél 11-es busszal mentem be, s már 2-kor újra itthon voltam

30-40 perces útnál Budapesten többet is meg kell tenni, ráadásul kényelmetlenebbül, átszállásokkal

Makó és Szeged közt a busz szinte háztól házig visz

igaz , visszafelé egy olyan Békésmegyei (Körös Volán) buszra szálltam, ami felvitt egész a buszpályaidvarig, gyalogalhattam haza, fura is volt, rám is csodálkozott egy lakótárs a házból, szembejöve már a házunk közelében,hogy jé ő engem még gyalog közlekedni nem is látott...á

hát most is csak véletlenül szinte...

s érzi is a lábam, némileg...

érdekes, hogy mennyivel egyszerűbb és könnyebb nekem a biciklizés, meg nyáron is inkább úszással mozogtam, mint járkálással.

Úgy látszik,  inkább vonz a "levegő" és a"víz" elem, mint a "föld"? de legalább is szeretek a földtől legalább pár cm-nyire elrugaszkodni; fölötte "járni"..? (biciklizni, úszni) - "lebegni"?

........

.(... jut is eszembe lányomnak egy korai  novellája, hasonló cimmel (Lebegés)

meg -egymástól függetlenül - én is írtam valami effélét jópár évtizede  (A titok)

csak most egyiket se találom... )

"...éhe a Szónak, éhe a Szépnek"

már jócskán ebédidő volt, amikor a tévében "kifogtam" megint a Hogy volt c. műsor-t, ami máskor is rabul ejtett... most Bessenyei Ferenc megidézésével. Tulajdonképpen, nem is tudtam rögtön, hogy ez a "Hogy volt", csak láttam -hallgattam a kék farmeringjében, Lajosmezsei kertjében emlékező, harsogó embert, aki arról beszélt, hogy vége, és sajnálja, hogy vége, és boldogságot kiván azoknak, akik túlélik, és irgyli is őket, de azért minden nagyon szép volt, ami volt... és mondja mindezt olyan vitalitással, és  erővel, hogy nem is értem, miért... aztán vágták be a studiót, és a rá emlékezőket: a műsorvezetők mellett, Piros Ildikót (Bessenyei-Othello Desdemonáját), Avar Istvánt (a pályatársat), Kovács Istvánt (aki 20 éves főiskolásként  volt megilletődött patrnere, "fia" Rembrandt-Bessenyeinek,) és a felesége ( rá utalva emlitethette a felidézett riportban Bessenyei, hogy túltörődnek vele.) 

Bevágtak részleteket, a Szechenyiből, a Kossuthból... is.

És én csak állok, már felültözve , a kis bunda is rajtam, melegszik rám, mindjárt 2 óra, nem fogok kapni már rendes ételt az étteremben... és nem tudok moccanni, erősebb bennem   "...éhe a Szónak, éhe a Szépnek" - mint éhe a Kenyérnek....

de aztán mégis  -fájó szivvel kikapcsolom a tévét...

ezért: bableves, sültcsirke, krumpliüre , Eszterházy szelet

mikor hazaértem,  3 óra körül, bekapcsoltam a tévét, s még tartott a műsor!..., ha tudtam volna, jobban sietek! (vagy el se kellett volna mennem.... hiszen éhes is maradtam...)(a ..Szóra... a Szépre)...

fókuszálni

bevallom, mostanában vannak (múló) (tranzit) rossz hangulataim. Ha nem óvakodnék diagnózis jellegű szavaktól, attól meg pláne, hogy ezek stigmatizálók vagy akár önmagukat beteljesítő jóslatként is  működhetnek, akkor még a depresszió szó is felmerülhetne... átmenetileg. No, ezért is nem akarom rögzíteni, mert ezek szerencsére valóban csak  múló (bár vissza-visszatérő) rossz hangulatok - de attól még vannak, amikor vannak...(magyarázható a téli fényhiánnyal, meg a gyarapodó évek számával (előző elmúlik, utóbbi irreverzibilis - (és egyszerre lehet ok és okozat) bár észrevehető, hogy depressziósan  éveket lehet megöregedni (ráncosodni ), elmúltával pedig kisimulhat az arc és ugyanúgy vissza lehet fiatalodni. A test követi a lelki változásokat! (oda s vissza...) Ha a lélek nyugodt, sima, a test is jobban fest, a ráncai  kisimulnak...

a nyugtalanság miközben igényelné a megszüntetőjét, a meditálást, ugyanakkor meg is hiúsítja... jó ideje már nem  meditálok..., miközben vágyom rá, vagy nagyon rövid ideig van hozzá türelmem  (meditálni türelmetlenül nem lehet, a meditáció eleve feltételezi azt a nyugodt lelkiállapotot melynek az elérésére törekszik... ördögi kör:) mert ezek szerint akkor tud az ember meditálni, amikor úgysincs szüksége rá...

pár napja, estefelé, erőt vettem magamon, kikapcsoltam a tévét, számítgépet, megnéztem az órát, lekapcsoltam a villanyokat és a kanapémra húzódtam, törökülésben, egyenes gerinccel, meditálni (magam is kikapcsolni -s bekapcsolódni próbálva valami tágasabba, nyugalmasabba)...lesz ami lesz, addig ameddig...

nos kb. 45 perccel mutatott többet az óra, mikor felkelve újra ránéztem!..

lehet, hogy közben bóbiskoltam is, de nagyon sok minden suhant át rajtam..., bennem..., már nem emlékszem... csak a végén egyetlen kikristályosodó frappáns és erőteljes útmutató inspirációra, hogy mit is kellene tennem , hogy megoldódjanak  fentebb is jelzett problémáim, (aminek következménye persze az is, hogy nem teszek eleget és hasznosat, hogy egyhelyben toporgok egy ideje) nos,  úgy tűnik a kiút ez:

fokuszáld energiáidat!

Talán nem is számolnék be minderről itt, ha másnap csak úgy spontán nem vettem volna egy könyvet, amiben szinte szó szerint ezt olvastam... (Szegeden a Fókusz könyvesboltban (jé, épp ott:) eszembe jutott, már olyan rég volt kezemben új Mandala Véda könyv (vagy akár Édes víz) - de úgy látszik, nem csak én távoltodtam el tőlük, hanem ők is mintha a könyvkiadás dömpingjük után kifulladtak volna... egy másik, ismeretlen kiadó,  ("Danvantara") nemrég megjelent könyvét ajánlották, amit először visszautasítottam, aztán mégis megvettem: Szvámi Ráma tanításait A Bölcsesség legfőbb szintjéről - A Valóság megpillantásáról - A szamádhiról (a tanítványai jegyezhették le...)

46.o-: Elménk legyen egyhegyű...(...) Minél jobban egy pontra tudunk összpontosítani, annál hatalmasabbak lehetünk akaraterőnk révén. Sajnos nem értjük az akaraterő működését. Csak akkor vagyunk tudatosak erről, ha valamit elvesznek tőlünk, valamilyen nehézség merül fel életünkben. Ugyanis csak ilyenkor próbálunk fokuszálni.Ha az elme teljes mértékben koncentrált, megteremti az akaraterőt... Akaraterőre úgy tehetünk szert, ha szétszórt elménket megtanuljuk összpontosítani.

(Mikor már kellő akaraterővel rendelkezünk, a koncentrációnak köszönhetően, átvesszük az elménk fölötti irányítást és rádöbbenünk korlátlan képességeikre.)

Az anyagvilág legkisebb mértékű élvezetéhez is koncentált elmére van szükségünk.

Az önmarcangolás, melytől  szomorúak és kiábrándultak leszünk, szintén csak az elme játéka velünk. Ami a zavart okozza, elménk negatív hatalma felettünk.... Nem az elme vagyunk. Teljes személyiségek vagyunk, így nem szabad elménk utasításai szerint cselekednünk, mely negatív tulajdonságainkat erősíti, és negatív irányba próbál terelni. Elménk csupán hangszerünk, és megvan bennünk minden erő, hogy azt játsszuk rajta, amit mi szeretnénk.ha már egyszer elértünk ezt a szintet, tudati középpontunk feltárul előttünk....

A negatív, csapongó és passzív gondolatok káros hatással bírnak. Gondolataink megbetegíthetnek minket.... A legtöbb pszichoszomatikus betegség ilyen, a legtöbb betegséget mi magunk teremtjük... Gondolatvilágunk felelős a betegségek kialakulásáért, mert ezek irányítják életünket. Mikor egy gondolat felbukkan, befolyást gyakorol elménkre, és továbbáll. Ez a gondolat hatást fog gyalorolni ránk. Ha negatív volt, depressziósak leszünk, ha pozitív, inspirálni fog bennünket.... de ki tudunk törni a negativitásból.... rá kell ébrednünk jó tulajdonságainkra, és életünk pozitív dolgaira....  mi hozzuk létre a problémáinkat, de  ugyanakkor meg is tudjuk oldani azokat...stb... stb...

 .........

(most , igy újraolvasva nem tűnik túl relevativnak... (pozitiv gondolkodás (agykontroll) - ez is ismerős... :- de minden a "gyakorlatban dől el! Hát dőljön!!! :)

vonaton

felkísértem lányom Pestre (a z IC-t már nem érte volna el- (délelőtt, Szegedre indulás előtt egyébként már nem is kapott helyjegyet az IC-re) - az utolsó vonat  már elég kései, én meg még (ki tudja meddig, de ingyen, így könnyen utazom) (jövő hónaptól u.n. regisztrációs jegy kell már, aztán abból felmérik, hogy mennyi kedvezményt tartanak még meg... biztos nem a teljest..., a jegyeket - lányom diákjegyét is - már most felemelték..., )

Az IC egy nagyon kényelmes utazási mód, s bár a helyjegyért mindig is fizetni kellett, meg se fordult a a fejembe, hogy ne IC-n utazzak általában...ezen a kései vonaton, nincs is IC szakasz, csak kis fülkék, sorba mentünk egy páron, valamennyi hidegnek tűnt..

úgyhogy bundástul maradtunk (dideregtünk) a hidegben, s vártuk a kalauzt, aki beállította a fűtést, lassan de annál biztosabban be is indult, a végére túlságsosan is (valószinű ezért is került lecsavart állapotva a kapcsoló, mert egy előző járat előző utasa megelégelhette a meleget...)

beszélgettünk, - napközben nem igen jutott rá idő -

-olvastunk , (lányom azt a most kézbekapott könyvet, amit jövő héten fog bemutatni.én meg  a rég szokásost... "Szamadhi" (Szvámi Ráma egy indiai mester tanitásait )

és fotóztam közben  :

(azon gondolkodom, hogy nem kellene egy videokamerát venni?:)

szegedi képek

egy-egy városrészlet, az épületek, a térbeli elrendezésük újabban nagyon meg tud ragadni (persze a természettel együtt!)

hirtelen elém tárul, megnyílik valami, rácsodálkozom, és újabban a szinte mindig táskámban lapuló kis digitális fényképezőgépem segítségével meg is örökítem

ez történt ma Szegeden két utca szájában is

ide a  Horváth Mihály utcába azelőtt sokat jártam, itt volt a városi képtár, ami nagy riadalmat keltve zárt be pár éve, mivel nem tudták fenntartani - minimum egyszer minden évben elzarándokoltam a szegedi nyári tárlatokra...

 itt meg az Anna Fürdő látszik (nem rég lett renoválva, restaurálva)- ide, a "gőzfürdőbe" meg a nagynénikém is még anyukám is bejártak rendszeresen (míg Makón nem volt),

szemben pedig a fodrászüzlet, ahova nagynéném, Magdi néni vitt el, (az ő fodrászához), aki aztán - kitűnő versenyfodrász lévén - olyan frizurákat csinált egyetemista éveim elején,s minden alkalommal másmilyen különlegességeket , hogy úton-útfélen megszólítotíttak, érdeklődve, ugyan ki a fodrászom. Remélem küldtem is ílymódon pár kuncsaftot neki, mert én viszont hamar leléptem, megunva a különlegességeket, én az egyszerűség híve  voltam (már akkor is) - szerintem olyan legyen a frizura fodrásztól jövet is, hogy ne látsszon a fodrász kezenyoma, mert az olyan mester-kélt (szó szerint)

(úgy tűnik , mintha a frizurára is a madáchi mondást alkalmaztam volna, amit a művészetről így fejtett ki: a művészetnek is legfőbb tökélye, ha úgy elbú, hogy észre sem veszik" a frizurának is legfőbb tökélye, ha...)

 aztán lefotóztam az utcai zenebohócunkat, ezúttal kutya-gyerek-anya közönségével is , mögéjük állva... (a többiek csak úgy elhaladtak mellette...) (a Citypresszbe is bementem, sajnos Szombat-ot nemigen árulnak, pedig lányomnak most jelent meg benne írása, a Tiszatájban meg már beharangozták  többek közt a következő Kosztolányi számot, benne - többek közt - az ő tanulmányával is... Ő az egyetemen intézte dolgait , tennivalóit, de közben adódik egy kis szünete, amely alatt elmentünk együtt a Reök palotába, ami   pompázatos épületcsodájával, kívül-belül busás kárpótlás a Horváth Mihály utcai elveszett képtárért. Itt mindig értékes , különleges képek láthatók. Most Tolous Lautrec litográfiák.

De maga az épület, önmagában is élmény, a szecessziós díszítések, a csigalépcső...

(bent nem is hagytak fotózni! - remélem kifelé jövet a csigalépcsőn le, már megengedett... valószinű csak a Lautrec képeket védik... 

 a lépcsőn lányom már a főszerkesztőjével beszél telefonon - 

 s siet vissza az egyetemre, órát tartani...)

Kint még rácsodálkoztunk egy hatalmas saroképületre a Dugonits téren, a bizományi áruház fölött - de már besötétedett, úgy hogy erről nem készítettem fotót. (de belül - a saját filmemen - őrzöm, azt is.)

.......

(A napokban - megint háttértelevíziózás közben - arra lettem figyelmes, hogy nagyon kulturált hangon egy térépítészeti csodáról beszélnek. Odanézek a képernyőre, valóban, gyönyörű csavart oszlopok a közeli képen, majd az egész négyszögletes tér oszlopsorokkal, és kéttornyú, diadalmas templom...jé, de ismerős, hiszen ez a szegedi dóm! nem valami távoli vidék építészeti csodája, hanem a miénk, a közelben... értékeljük-e eléggé?

S már hallom is Rerrich Béláról beszélnek, ott a tere is a Dóm tér mögött, de nem is tudtam, hogy az ő nevéhez fűződik a Dóm tér megalkotása... (egy időben méltatlanul feledkeztek meg róla- mondják ezt is - így nem is csoda, hogy nem tudtam - másrészt a dómról is hivatalosan mindig azt hallottam, hogy "eklektikus"- és ez nem dicsérő, inkább leértékelő jelzőnek számított.) Azt hiszem még jobban meg kellene "tanulnunk" a saját szemünkkel látni a dolgokat...?)

városház galéria jubilál

már este volt, nem sokkal a 7-es zárás előtt, még elmentem az ABC-be (ott jó szeletelt kenyeret kapni), mikor útközben feltűnt a hirdető kirakat szines mozaikszerűsége; nincs valami jó világitás újabban, de közelebbről megnézve azért láttam, hogy a Városháza Galéria eddigi kiállításainak a meghivógyűjteménye:

 A galéria jubilál. Már 10 éves. Mennyi kiállítás ... (Milyen remek ötlet, hogy a polgármesteri hivatal - egy hivatalos hely- akulturának ad állandó helyet,. Milyen más a hangulata igy a helynek. Máris nem is olyan hivatalos...)

Lányomnak 2001 decemberében volt kiállitása itt, még gimnazistaként. (meg nyitott más kiállításokat is. Az övét Roskó Gábor, ő meg Roskó Gáborét. Meg  az Ifjúsági Művésztelepét, aminek korábban tagja is volt, persze...)

Már sajnálkoztamam is azon, hogy a szabványos hivatalos meghivó sorozatot akkor még nem kezdték el, amikor neki volt a kiállitása, de aztán felfedeztem középen az ő sajátmaga készitette meghivóját, a Napot a hátán cipelő lányt...

 Amikor 2001 decemberében-ben volt a  grafikai kiállítása... "Csillagok és villanykörték címmel...

akkor még nem dölt el  lányom pályaválasztása...

Hogy egyértelműen - a sok művészeti ág közül - az irodalmat választja...

Ő úgy érzi, jól választott...

De nekem olyan nosztagiám van a rajzai után is...

(a zongorajátékáról - (darabjairól) most nem is beszélve...)

de hát mindent nem lehet...

jó zenéhez szólt az ebéd

jólesett ma az ebéd a Koronában... no nem feltétlenül az ebéd jóízei miatt, hanem a zene! ami nagyon diszkréten szólt körülöttem... egy finom, női hang, kicsit dzsesszes hangvétellel énekelt ismerős számokat... még a My fair ladyből is felfedeztem egyet, pedig azt férfihangra  Higgins nyelvészprofesszoréra,  írták, és Rex Harrison -nal hallottam még a filmben (először Bécsben anno)...de teljesen autentikus volt e nő hangra is...

amikor nehezen ugyan, de felálltam  végre az asztaltól (marasztalt volna még a zene...), meg is kérdeztem a fizetőpincértől a kasszánál (aki amúgy is mindig annyira barátságos és szívélyes és mosolygósan kedves), hogy honnan ez a jó zenéjük, rádió vagy CD...? CD mondta - gondolhattam volna is, hiszen annyira egységes volt az összeállítás...hangulatilag is, zeneileg is, remek , mondom , s már mennék is, ő a pénzügyekkel van elfoglava, de utánam szól, hogy megmutatja a CD-t, amiről szól a zene, s hogy ki énekel (kicsit Norah Jones-osnak találtam,  de nem: a sok CD legalján, ami szól,

Diana Krall neve áll és a fotón egy szőke nő. Diana Krall... A név nem ismerős (mert rossz a a névmemóriám), de az arc nagyon - és úgy rémlik, ez ugyanaz az énekesnő, aki egyszer már feltűnt nekem, egy koncertjét közvetítte a tévé, akkor zogorán kisérte az éneklését, és azt meg is jegyeztem róla,- hogy kanadai...

Nem kanadai? - kérdem a pincértól. Nem tudja... majd utánanézek én otthon, az internetről - mondom. Kiváncsi rá. Várja az keresésem eredményét. Nos, máris üzenem, hogy ő az! A kanadai "felfedezettem"...

Lányom épp most hivott mobilon, egyből elujságoltam neki, hogy Diana Krall zenéjére ebédeltem. Ő rögtön tudta , kiről van szó . A kanadai , jazzénekesnő, aki kiséri magát zongorán.. Ő is kedveli. (persze Norah Jones-t is...)

Tessék, ime(mindketten -)

 Norah Jones:

Diana Krall:

 és a Krall-os My Fair Lady dallam:

(az ebéd mellől): 

felejtünk?, emlékezünk?...

A tévé szeret emlékezni, én is vele...

Csehovokat hallok mostanában - biztos valami évfordulója van - gondolom

Csehov levelezéséből  egy remek darab : Csehov szerelmei - György Anna és Kulka játsszák - nagyszerűen..., amit csak lehet az érzések s az intellektus  tág skáláján...

aztán a Hogy volt?!-ban Ruttkai Éva, mint Mása a Három nővérből egy-két percre, rá emlékeznek a stúdióban, meg majd Tolnay Klárira...

ahányan annyiféleképp, (egy alkalommal Ruttkai lánya meg is jegyzi az emlékező Tordyra reflektálva, hogy mintha nem is ugyanarra az emberre emlékeznének...) ,( Tolnayt is emberközelbe próbálják hozni... de az intimátásokkal (ezekkel az utólag is bulvárositó megközelitésekkel inkább távolitanak)

Már csak halványul az emlékük is ? bár egy szinészkollega épp azt emlegeti, hogy köztük élnek, szinte. Mert annyira sokan emlékenek rájuk a szinházakban. Hogy az emlékezés ott tartja őket. De meddig élnek, akik emlékeznek...?

S ki látta őket? (v.ö. Ki látott engem? (Ady) Ki látta őket igazán ?!, s azoknak , amik valójában... És vajon kik voltak ők valójában? (Ők tudták-e?)

Még jó, hogy bevágják a régi alakitásokat.Hiszen azokban éltek igazán! Bár azokat is már más szemmel nézzük. Nincs elavulóbb, mint a szinészi játék(?) nincs elavulóbb, mint az emberi viselkedés külső módozatai.A divatok. De azért van ami állandó. Azt keressük. Arra emékezünk. Azt nem tudjuk felejteni. Ami bentről jön, onnan , ami változatlan. Amiből a tekintetek valamit meg tudnak mutatni. A hiteles tekintetek. Amiben valami örök emberi van. (közel az istenihez is netán?)

Este meg - lányom figyelmeztet rá emilben, őket meg az apósa, de ők nem néznek tévét, igy továbbitja a felhivást: -" A régi Három nővér megy , Ruttkaival a Duna tévében!"- ( Pedig a  mai nemzedékek inkább csak a kabaréparódiából ismerik jól?...) Én láttam Moszkvában is. a  Művésszinházban, az eredeti Sztanyiszlavszkij-i rendezésben....

Itt, most egy 75-ös felvételt... kopott kopián, hol teátrálisan, hol abszurd drámába illően. A három nővér értelmetlennek tűnő, kilátástalan sorsát. Aztán a végén itt is elhangzik ,  a félelem táplálta mondattöredék: "elfelejtenek minket." - hogy aztán átváltson valami bizonytalan , jövőbe vetitett reménybe...:

Olga (átöleli a húgait) Milyen vidáman szól a zene, milyen jókedvűen, az ember élni akar! Istenem! Az idő elszáll, mi is elmegyünk örökre, elfelejtenek minket, elfelejtik az arcunkat, a hangunkat, hogy hányan voltunk, de a mi szenvedésünk boldogságra vált azokban, akik utánunk jönnek, boldogság és béke költözik a földre, és jó szóval, áldással emlékeznek majd azokra, akik most élnek. Ó, kedves húgaim, az életünk még nem ért véget! Élni fogunk! Olyan vidáman szól a zene, olyan boldogan, és én azt hiszem, nemsokára mi is megtudjuk, miért élünk, miért szenvedünk... Ha tudhatnánk, ha tudhatnánk! "

Hm.. Ha tudhatnánk!

Csehov 150 éve született. - l

Látom a feliratot előadás után a képernyőn.

Emlékezünk arra, akinél van mire..

9.-szer is Páger-díj

igen, már 9.-szer került átadásra  a makói szinészdij, amit a  makói születésű Páger Antal nevét viseli, tárgyszerűen pedig az ő egykori pecsétgyűrűjének  a mása.

évről évre január végén ez a Hagymaház egyik várt programja

ahogy a kuratoriumi tag Réz András emlitette is (pár napja már a tévében is), a dij évről évre egyre többet ér, a jeles  dijazottak névsora  mutatja ezt: Halász Judit, Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter,  Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János...

de azért - nem feledkeznek meg rólunk se , a  makóiakról, hiszen tényleg nagy pillanatok azok amikor a zsúfolt padsorokban a makóiak (mi) várják az épp esedékes dijátadást... és fontosnak tartják, (-juk) ,hogy szeressék  (-sük) a dijazottat mi is...

most épp  Bánsági Ildikót szerettük...

aki viszont - nagyon helyesen - a dij értékjelentő összetevőiben a legfőbbre figyelmeztetett: Páger Antalra magára, aki - szerinte - az egyik legnagyobb szinész (nem volt, hanem ) VAN.

 Most nincs szükség rá, hogy Réz András faggatózzon (vagy - mint önélccel mondja: "fecsegjen" - árad a szó a díjazottból, (a riportalanynak nem kell riporter)

Észre se vesszük , hogy egy óra eltelik... és vége, de mint emliti, volt már olyan interjúja is, hogy  riporter feltett egyetlen kérdést, lerakta a magnót, és ő másfélórát egyfolytában monológozott. Úgy látszik  ez a kedves műfaja is, mert már a felvételin is inkább azzal mutatta meg magát, (semmint József Attila versekkel - azt inkább nem szeretné... - mint mondta a meghökkent vizsgáztatóknak) Amúgy Londonból jött (a tévelőzetesben azért nem lehetett jelen ő is Réz mellett) Egy új szerep miatti felkészülés miatt volt kint. Mikor meghallotta, hogy Schiller darabjában Erzsébet királynőt fogja alakaitani, egyből jött az elhatározás, hogy meg kell néznie a Towert, hogy az érzelmeivel, zsigereivel érezhesse majd a szerepet.

(De igy készült fel annak idején a Szikrázó lányok filmszerepére is, egy 10 napos konzergyári munkáslányként dolgozva (Báni Ildikó "álnéven"), vagy a Makra c, (munkáskörnyezetben játszódó filmszerep előtt esztergályoznu tanult meg egy autószerelő gyárban. (kipuffogó dobokat készített.)...

 A' la Szanyiszlavszkij és elhivatottság.....

és hogy tud elmondásban is lelkesedni , utólag egy-egy jelentős  eseményen...

egy ilyet felidézve emlitette, hogy akkor este , hazatérve nyitva hagyta az ajtót, hogy ne legyen még vége annak a napnak.

hát ez a mai világban könnyelműségnek tűnik, de talán ma is kicsit nyitva marad...?

http://www.delmagyar.hu/_kepgaleria.php?gid=2012025

http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/bansagi_ildikoe_a_pager-gyuru/2139187/