képriportféle

"Egy hónap falun" - jó kis Turgenyev színdarab! (Láttam is, Moszkvában, annakidején...)

Lányom tegnap egy napot töltött szülővárosában - vagy egy hónap eltelte után

közben tudtam 3 képet késziteni róla* :

 ebéd a hagyományos "tejivóban"...

 telefonálás DMreklámok előtt menetközben...

  találkozás régi, kedves ismerőssel...

.......................

* ...nemigen szereti, ha fotózom, pláne ha blogba is rakom...

  meg aztán kiszámíthatatlanok a képek sorsa

 (Épp tegnap felfedeztük egy (blogból vett) fotóját egy klippben!)

hm...

micsoda világ lett itt körülöttünk?!

"miért hagytuk,hogy így legyen"!

újra itthon...

lányom(ék) újra itthon! HAZAjöttek, mármint Budapestre

kilóméterekben most sincs sokkal közelebb, mint mikor Újvidéken...

de ez azért mégis más érzés...

hivhatom a mobiltelefonon is

és ha ő hiv, máris látom a portréját a telefonon

sőt holnap már személyesen is láthatom, itt Makón...

kár, hogy pár nap múlva visszamennek

de Mikulás körúl újra hazajönnek!

s januárban úgy, hogy már nem is mennek vissza!!!

.........

nem is tudom, miért , hogy jutott eszembe a napokban, hogy hogy is birták ki az anyák , mikor a fiaikat elvitték katonáknak, háborúkba?!..

meg emlékszem, arra is, hogy mikor lányom született, milyen megkönnyebbülés volt (előre) , hogy legalább nem hivhatják be katonának. (mert akkor még nem volt eltörölve a kötelező katonáskodás...)

"megyünk az őszbe"

Még mindig ősz, 

"megyünk az őszbe," sőt a télbe lassan

De nem egyöntetűen

Az ablakom előtt már teljesen lombját vesztette az aranyfám, a többi is rohamosan kopaszodik

de a város más részein még lehet találni levéldúsabb ágakat...

A Nap is hol erős fénnyel sugárzik, hol meg teljesen eltűnik, sűrű felhőkbe búrkolózva,

de tegnap a délelőtti komorabb ború és szélfúvás után (ami azért még korántsem volt azonos az "itt a zimankó"- val, amivel rámijesztett az ajtómból kilépve szembeszomszédom - délutánra ki is sütött a nap és kedvem szottyant egy bicikliútra , messzebbre, a Tescoba , ami felé igazi bicikliút vezet, bármely évszakban kies tájjal...

errefelé igazi  az ősz , megyek , bele

megyek az őszbe:

anyaszívű apa

elmerülten ebédelek  a nagy csöndben a tejivóban - szombati aligforgalomban,de hirtelen megélénkül körülöttem a levegő, egy család telepszik a közeli asztalhoz: klasszikusan ideális családmodell : fiatal házaspár , két kisgyerekkel, a nagyobb is még  kisóvodáskorú , fiú, alig totyogó kislány. A fiatalasszony (frissen bodoritott szőke fürtjeivel,) elmerülten táplálkozik, minden figyelmét az előtt levő ételre összpontositva, a kisfiú is eszeget, de fölsir, mert  megégette a száját a forró nemtummivel, kislány nem eszik, leleszáll a székről, leleül a földre, a hideg kövezetre, már-már majdnem lefekszik, álmosan nyűglődik,  apa ugrál föl a székéről a pici lány után  emelgeti fel , csititgatja a bömbölő gyerekét, megakadályozza, hogy az épp ajtó elé huppanó picilányt fellökjék az épp kinyiló ajtóval... apa nem eszik. Nem jut hozzá. Állandóan szemmel kiséri a pici lányt. (amúgy már én is...) Anya csak eszik, nyugodtan; majd megúnja (no nem az evést), hanem azt, hogy a férje az állandó felugrálgatás miatt nem eszi az előtte levő ételt, s így" nem haladnak","Hagyjam, hogy feküdjön a földön?" - igy az a apa. Igen, inkább, mint hogy hisztizzen" - így az anya... és becsomagoltatja a férj érintetlen ételét, csak hogy "haladjanak már". Veszik is a kabátjukat, az apa karjába veszi a márfelöltöztetett picilányt, a kisfiú már az ajtónál, az apa félszeme rajta (is): "Vigyázz, magas a lépcső, vigyázz fiam!"

hát ilyen is van...

anyaszívű apa! tetszik nekem...

az anyai aggódásról

mielőtt visszateszem Müller Péter Gondviselés cimű könyvét a többi közé, a könyvespolcra...

visszalapozok az elejére, ahol az anyai aggódás természetéről ir... mert az a rész is erősen megszólított... régi  mondhatni örök motívumom nekem (is) az aggódás (irtam is már róla blogba is,nem is egyszer - s gyakoritós alakban ,jelző nélkül , de) e jelzővel különösen, és most , itt , épp ez a sajátosság a lényeg, mintha az anyai aggódalom - a természeténél fogva - egyetlen, összetartozó fogalom is lenne, egymástól elválaszthatatlanul - s ez aggodalmaimban némileg megnyugtat, mert természetesnek , evidensnek vétetik;

 másrészt valamifésle megoldásfélét, kiutat(?) is mutat belőle Müller (nagyon hasonlót, mint amit Jung tanácsol mindenféle probléma megoldásra - "felülről" "magasabbról" )- amire persze az anya, vagy bármilyen  mindenkori "problémázó"aki "benne" van, kevésbé lehet képes, mint aki nemanya, bár épp arra késztet Müller, hogy  "Tudnod kell átváltozni"..  Csakhogy nem az "anyaságból"! ha már anya lettél, az is maradsz és nagyon jó ez így , aggodalmakkal együtt... (de  azért -Müller szrint - kicsit módosithatnád a magatartásodat... "fölfelé" (?)

 Szóval azért van mit olvasni Müllertől, e téren is:

"(Mi már azt sem tudjuk, hogy) a születés pillanata nem csak a babára, hanem a nőre is vonatkozik, aki megszülte,- mert ekkor lesz nőből anyává.

Egy új archetipusba öltözik ilyenkor....

Ez egy "életen belüli" újjászületés...

Egy nőnek, ha anya lesz, a világfelfogása is megváltozik.

Megváltozik az örömről, a boldogságról és a felelősségről való felfogása is. Más lesz a tekintete. Kénytelen bölcsebben gondolkodni, mert "Isten teremtő társa lett"...

Az anyaszerepnek van egy másik nagy misztériuma is.

Hiába született meg a gyermeke - a várakozás nem szűnt meg benne.Mert vár tovább: most már a babájának a lassú kibontakozását kell szüntelen figyelemmel követnie.

Virrasztania kell.

Ébernek kell maradnia, mert nem tudja, mit hoz a következő nap vagy óra.

Vagy év.

Vagy évtized?...

A gyereke soha sincs "készen"  és az az anya, aki nem ismeri a várakozás művészetét, ezt a folyamatot nem mint örömöt, hanem mint szüntelen aggodalmat éli meg.

Ismerős élmény?

Ez onnan van, hogy nem tud szellemi - tehát kevésbé érzelmes, bölcs tekintettel nézni, kicsit a távolból és főleg magasból, hanem beleszorul az ösztönös félelembe. Nem önfeledt örömmel követi gyermekének alakulását, hanem állandó szorongással.

Nem jót vár a folyamattól, hanem rosszat. ez az aggodalom lényege. Mindig az van benne, hogy "Jaj, Istenem , mi lesz vele?"

Az anyák többségének ez a mondat van felírva a... hová?

Az ösztönébe?... A szívébe?

Nem tud olyan jó történni a gyerekével, hogy  ne aggódjon miatta...

Mivel ő maga, az anya , nem tud jól változni, mások változásait is szorongva követi.

Az anyai szorongás teljesen érthető. Úgy lett a méhébe rejtve egy élni vágyó, de egyedül életképtelen kis lény, hogy neki  etetni, tisztába tenni, öltöztetni, hogy meg ne fagyjon, egyszóval szüntelenül gondoskodni kellett róla, hogy ne haljon meg... Az Isten rábízza az anyára a gondviselés feladatát. Ezt a "Tőlem függ az életed, nélkülem véged!" érzését nehéz megélni. És ha a gyermeke bajba kerül - vagy csak úgy véli, hogy bajba került-, nehéz elfogadtatni magával, hogy ezért nem ő a felelős.

Még akkor is, ha a fia vagy a lánya felnőtt lett.

Ezt a szerepet kell átélnie egy nőnek, ha anya lesz.

Később ebből a szerepből kell nem kilépnie - hanem fölé lépnie. Az idős asszonyban, ha jól élt, már ott van nem csak az anyai és női, hanem az Örök Emberi bölcsesség is.

(Sok ember örök példaképe és mintája a nagyanyja)

Ha jól élsz, tudnod kell átváltoznod. " - mondja Müller.

"istenélmény"

pár napja, amikor megvettem és elkezdtem olvasni Müller Péter legújabb (sors)könyvét, ezzel a kissé talányos gondolatsorral zártam a bejegyzésem:

  ..."még olyan is  van, amikor az ő felvetése indit el egy olyan válaszfolyamatot, gondolatsort bennünk, aminek a végeredménye számunkra is meglepő lesz... (tegnap lefekvés előtt olvastam, s  a mai ébredési gondolatom annyira meglepett, hogy még egyet aludni akarok rá, mielőtt megirom..., ha megírom..., de az is lehet , hogy még várok vele, vagy  7 évet...) "

 az ébredési gondolatom leírásával valójában semmit se vártam, gyorsan vázoltam a jegyzetfüzetembe - nehogy elillanjon - csak abban nem voltam biztos, hogy kifejtem jobban, és elmondom másoknak is- egy kicsit merésznek (eretneknek is?) éreztem...

 de most , hogy épp befejeztem a könyvet , a végére kiderült, hogy ezek a gondolatok, illetve az enyémekhez nagyon hasonló gondolatok megfogalmazódtak a mű végén... jobban, kifejtettebben, mintha én tettem(volna)... de lényegében nagyon hasonlóak..

 "nagyban" az történt, amit Müller olvasása közben mindig is tapasztalok, hogy olvasom egy mondatát, és eszembe ötlik róla egy következő gondolat, föl is jegyzem a margóra, és utána  máris a továbbolvasáskor, ugyanazt olvasom a következő mondatában!

most az történt, hogy több oldal volt az én gondolatsorom és az övé közt:)

azért bizonyságként most leirtom a korábbi jegyyzeteim, ahhoz hogy szembesithessünk is, mert azért lehet, hogy nem teljesen ugyanazt gondoltuk, de "nagyjából" és a lényeget tekintve biztos:

(na most kereshetek visszafelé a jegyzetfüzetembe, annyi minden mást irtam már bele azóta...

megvan kicsit olvashatatlan, túl gyors iramban irtam,máskor nem várok, nem 7 évet, de 5 napot se!) :

"Isten belül, legbelül van, ha befelé fordulok, érezhetem.... és lehet hogy már csak ott? hiszen ez volt az igazi "önfeláldozás", hogy a teremtéssel "visszahúzódott", hogy nekünk adhassa  mindenét, úgy tűnik, önmagát is, nekünk,  belénk,  a teremtéssel, a teremtésünkkel...

mi meg aztán jól elfelejtettük magunkba' mert persze, hogy láthatatlanul, hallhatatlanul van ott... bár néha megszólal, ha halljuk - mondjuk így : a lelkiismeretünk szavát...

jobban kellene figyelni rá, jobban kellene figyelni befelé. Úgy tűnik, ránk lett bízva a teremtés. Micsoda felelősség! És mi rendre jól eltoljuk!..."

(ő  egyfajta minőségi... szint , az isteni bennünk, néha érzékeljük, többször nem , mert nem őt, ezt a magasabb minőséget éljük általában - sajnos... pedig ezen a szinten vagyunk, lehetnénk egyek... szinte ugyanazok, mert mindannyiunkban, eredendően, ott az az isteni (szikra)... (csak sokan nem is tudnak róla - ha Isten tagadják, saját isteni lényüket tagadják meg, mert valósznű nem is élik.. ...(?) vagy nem mindig, de mindig .. senki se... ez csak cél, potentiális lehetőség lehet  az" ejhje aser ehje" - helye s forditása valószinű  a közismertebb "vagyok aki vagyok -on túl inkább  a "vagyok, aki leszek"... (a héber nyelvben nincs külön igeidő)

ennyit firkantottam le gyorsan a jegyzeteimbe (bár tudom, többre gondoltam, többet sejtettem...

aztán fokozatosan jöttek elő a rokongondolatok a könyvben

s különösen a végén, most  5 nappal később ezeket olvastam a könyv végén, a végső kérdések kifejtésénél (nyilván potenciálisan már az elején is megvoltak e gondolatok csirái a könyvben is, Müller társzerzőnek tekinti olvasóit, fogja a kezüket)(pesze, csak azt tudja előhivni olvasójából, ami benne is már elve ott volt:)

317.o: A Teremtő mindent Önmagából álmodik  

 Mindenkit Önmagából hoz létre

 ...odaadta önmagából a legnagyobb tehetségét, a teremtés képességét... De ha elfelejtem őt , abban a pillanatban elkezdődik a háborúság a teremtő és Teremtménye között - az "én akaratom és a Te akaratod" között,... és nem éljük át, hogy mindannyian egyek vagyunk.

 330.o: A teremtő Isten a lényt kivetiti magából.... Az önmagából kivetitett lénybe belép: azonosul vele... És innen kezdve elfelejti, hogy Ő egy teremtményben él... Már csakis a szerepében él, aki nem emlékszik rá, hogy Teremtője benne rejtőzik (felejtés)

336. o:" Gondoltál már arra, hogy téged ki teremtett? Hogy ki az a benned élő csoda, akinek egy megvalósult szerepe vagy? aki ezt az embert álmodta magából, aki jelenleg vagy?

Ki teremtett téged?

És ki teremtett engem?...

Abban a pillanatban, amikor ez a kérdés felvillan bennünk, átéljük egy pillanatra azt, amit úgy neveznek: istenélmény.

Fura, megrendítő állapot!

Hogy az énünk fölött van egy TEREMTŐ, aki minket álmodott, és most is bennünk él!...

Istent ne fönt keressük az egekben, nem is a templomokban vagy a hegycsúcsokon, - csakis magunkban... "

....... 

De ott keressük!!!!!

újraavatás

negyed 12-re volt kitűzve az emléktábla újraavatása, esőben karikáztam a helyszínhez, meglepődve vettem észre már messziről, hogy milyen sokan is vannak! ebben a kis alig-utcában még nem láttam ennyi embert

leraktam a biciklit, s próbáltam hátulról kicsit előrefurakodni egy viszonylag  jó helyig, hogy legalább lássam is azt az újra elkészitett emléktáblát a régi helyén (tegnap még csak azt láttam, hogy rakják fel, és járólapokat is az ugyancsak ujonnan átfestett falhoz...)

szinte észrevétlenül kezdődtek az események: a koszorúzás ; tiszteletét tették a köztársasági elnök, a polgármester, Kecskeméti Ármin unokái, és a Kecskeméti Ármin Egyesület

némán, főhajtással

ki-ki arra gondolhatott, amire akar,

nekem volt egy kis hiányérzetem, de aztán rájöttem, hogy talán jó  is ez így - manapság, mikor annyian össze-vissza beszélnek... lehet beszédesebb, tartalmasabb a csend is, és remélhetően itt tényleg nem "cinkosok közti" vétkes némaság... , hanem a gesztus önmagáért "beszél"het:

néma tiszteletadás

de azért mikor kilépett a köztársasági elnök a tábla elé,

 azt hittem mégis csak szól egy pár szót nekünk.... - mondhatott is  szavakat, de a gyorsan körécsoportosuló "médiáknak" ..., ő ki se látszott a sűrű gyűrűjükből...

közvetve mégis csak nekünk mondta, (majd elolvassuk a lapokból a nyilatkozatokat, gondoltam... ) 

Sietnie is kellett vissza Szegedre az egyetemre,

 ahonnan átjött a diszünnepségről Makóra...

fokozatosan oszlott a tömeg,

akik még maradtak, 

Dr Búzás Péter polgármester és munkatársai

Dr Ferge Zsuzsa, Kecskeméti Ármin unokája nyilatkozik

 a Kecskeméti Ármin Egyesület elnöke, Urbancsok Zsolt dr Draskóczy Edével (akinek az édesapja evangélikus papként együtt tartott hittanórakat a gyerekeknek Kecskeméti Árminnal - )

kicsit még maradtam

 megvártam, mig egyedül is lehetek kicsit a megkoszorúzott tábla előtt...

csak maradjon , maradjunk épségben!

 Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg...

...............

előzmények: http://lineas.freeblog.hu/archives/2009/10/27/dr_Kecskemeti_Armin_emlekezete/

                     http://lineas.freeblog.hu/archives/2009/10/29/iranyitott_olvasmanyok/

ajándéknapsütés a főtéren

a tegnapi nap ajándékszámba ment...

most már indokolt a múlt idő, mindenképp

mert ma megint borongós lett, mint előtte is

de ittmaradt a tegnapi nap napos emléke a fotóimon

amiket akkor csináltam, amikor kijöttem a frissen megnyilt Korona étteremből, kinyitottam a lezárt biciklimet, és már kerekeztem is volna haza, de az étterem előtti verőfény  megállított. leültem a széles fapadra és körbenéztem, miközben a Nap melegitett, meg a szép látvány is,... mintha az ősz is erre az időre abbahagyta volna az elmúlásba rohanást, sőt mintha meggondolva (megbánva!) magát vissza is vonultak volna?!vissza is zöldültek volna a sárguló fák... mintha a közelitő tél helyett valami utónyár vagy koratavasz tört volna ránk, mintha vissza akart volna táncolni az idő, mintha visszaálmodta volna magát abba , ami már elmúlt, vagy csak megmutatta , hogy semmi se végleges - legalább is a természetben nem - és lesz még tavasz is meg nyár is, ne feledjük!

körbefotóztam a padról a teret, maradjon meg, aztán jöhet újra a ború, (jött is!, de) itt még süt Nap, süssön hát:

  A Koronából kilépve ez a látvány... a szökőkút már le van fedve... a fagyra várva

a széles padról ha balra nézek

 s felállva padról, pár lépésről visszanézve a Korona épülete, az Étterem előtt a padnak támasztva a biciklim , ahol "napoztam"

még hátrálva pár lépést , előtérbe kerül a szobor, talán igy "érdekesebb" (művészibb?) a fotó is...

Berlinből mi... többfelől

minden Berlinről szól, 20 éve dőlt le a fal...

tegnap a tévében Berlin drágám címmel sorozat kezdődik; írók tesznek vallomást Berlin mellett

Dalos György -gyel kezdődik a sorozat, ő ott is él, ottlakóként mutatja be szeretett városát, jelezve , hogy szinte kezdettől fogva sorszerű ez a kapcsolódása a városhoz, egyik szülője neve eredetileg Deutch,a másik ág Berliner... és már 12 éves korában tanította egy néni németül, főleg Goethére meg Schillerre  - Heinére nem, mert ő - mint mondta a néni, rosszallóan - elhagyta ősei hitét... )érdekes: lányom épp a napokban kérdezett rá, hogy Heine tényleg zsidó volt?! hogy lehet hogy nem tudott róla, mikor az ő könyveit is elégették a 2. világháború folyamán, akik persze "hitelhagyásokat" nem vettek figyelembe - mondjuk , a mi Radnótinknál se..., a tegnapi nap amúgy (sőt, tudjuk, az egész év) Radnótiról is szól, most a nagy versmondás.... A Levél a hitveshez-t szavalja kórusban Jordán Tamás vezényletével többszáz diák, Abdán, ahol megölték a költőt, ahol ime, hát meglelte hazáját (mondhatnánk József Attilával, akiről, az öngyilkossága után, azt írta, a naplójában,  épp ő,  hogy ilyen "természetes halált" csak Petőfi halt még a magyar irodalomban , meg majd ő... , tudjuk már mi  ... ahogy a sajátját meg is jósolta az utolsó razglednicájában, "természetesen": "tarkólövés, igy végzed hát te is" csak azzal a különbséggel, hogy nem német szó hangozhatott felette, mikor már nem tudott felkelni, hanem , igen, bizony, magyar-..., de most az abdai diákok és  Jordán (ahogy egyedül is elmondja az intim (vers)levelet a hitveshez, annyi fojtottan fájdalmas drámai érzelemmel, szinte befelé sírva,  reszkető hangon - hogy) szinte feltámasztják, este meg  B Tóth Krisztina felvételről a Holokauszt Múzeum Radnóti estjéről, a kedvenc Nem tudhatomot szavalja, mint saját, választott Himnuszát, mert mint mondja, ennél magasztosabban a hazaszeretetet megfogalmazni nem lehet..., hát igen, bölcsője s majdan sirja is lett végül is a (a Borból, "túl három vad határon"  "erőltetetten"menetelő megfogalmazónak Abda, a tarkólövés után... 

Dalos Berlinben él, és onnan nem tetszik neki, amit újabban Budapesten szokott látni..., mostanában azt mondja, itt nagy a rohanás, a cél nélküli setés, az önkizsákmányolás , túlfűtött egzaltált itt a légkör , nincs rendben,  ez már nem az övé... Berlinben tud nyugodtan dolgozni,

akár csak az épp most 80 éves Kertész Imre...

már ma hajnalban, félálomban hallok Bethlen János  lapszemléjéből, eléggé meghökkentő dolgokat, fel is ébredek rá teljesen: hogy utánanézzek a Népszabadságban, ott látom, hogy egy konzervativ német lapban készült az interjú, a hozzászólásokból az is kiderül, hogy rossz , pontatlan, így  torzító forditásban  (a mondatszerkezetek meg végképp nem Kertészre vallanak), de azért nagyon elgondolkodtató, és biztos valami -igazságféle- van is ezekben a rosszulforditott mondatokban is; hogy  ő nagyvárosi ember, Budapest viszont balkanizálódott, ő -nagyvárosi lévén- , Berlinhez kötődik, s mert itt barátságosak az emberek... Budapesten volt  nemrég, azt tapasztalja, már 10 éve folyamatosan rosszabbodik a helyzet, a szélsőjobb és az antiszemitizmus előretörése is jellemzi, s a hazugság, hogy változatlanul nem néz szembe a történelmével, semmit se dolgoz fel csak szépít... ne is kössék őt Magyarországhoz *

aztán a papíron, tévén, idézett szavakon túl egyszercsak megelevenednek emlékeimben Dalos is, Kertész is, igazi valójukban, kedves barátságos emberek, mindkettőt Szigligeten láttam először, irodalmi eseményeken, Daloshoz prózaszemináriumra is járt lányom, azóta is jótanárként, érdeklődik a dolgai felől (Berlinből is),  múlt nyáron véletlenül épp Makón találkoztunk össze, el is irányítottam őket a keresett zsinagóga felé...) Kertész Szegeden találkozott  az egyetemen az olvasóival, utána épp lányom készített vele interjút a Szegedi Egyetem c. lapnak, és miután elküldte neki a megjelent lapot, pár nap múlva Berlinből jött egy virágos képeslap Kertész Magdától és Imrétől... amiben hálásan köszönik a cikket, s hogy felejthetetlen élmény maradt számukra a szegedi egyetemen tett látogatás.

Egyébként épp ma a Somogyi lap idézte fel ezt a szegedi eseményt, a 80 éves Kertész Imréről szóló cikkében. s épp ilyen összefüggésben(!):

"Jelenleg Berlinben él, de magyar állampolgárságát is megtartotta. Tartja folyamatosan a kapcsolatot az itthoniakkal, számos meghívásnak tesz eleget, 2007 márciusában a Szegedi Tudományegyetem hallgatóival folytatott interaktív beszélgetést, zsúfolásig megtelt az Auditórium Maximum, óriási volt az érdeklődés. Az esemény után a Szegedi Egyetem c. újság részéről Turi Tímea készített vele interjút Csak a nyelv és semmi más címen ( lásd: http://www.somogy.hu/index.php?cid=6978 ) és a 2007-es interjú: http://www.u-szeged.hu/szegedi-egyetem/kultura/csak-nyelv-semmi-mas

............

*november 10-én : "Kertész Imre Nobel-díjas író szerint meghamisították, amit Magyarországhoz fűződő viszonyáról mondott a Die Welt című lapnak - ":  http://nol.hu/belfold/kertesz__epito_szandek_vezetett

(és kicsit korábbról, okt. 21: . "Berlinből nézve úgy tűnik, mintha valahol megrekedt volna a kulturális fejlődésünk, egyre kevesebb a hajlam az önreflexióra, és ha én ilyesmit írok, akkor rögtön lehazaárulóznak. Unom már. Nézze, 80 éves vagyok, ott élek szívesen, ahol engem szeretnek. De utolsó szibarita lennék, ha most panaszkodnék, mert a mostani ünnepség is azt mutatja, hogy engem Magyarországon is szeretnek. " http://nol.hu/kult/20091021-kertesz_imre_nem_akar_profeta_lenni

................

november 11: http://www.litera.hu/hirek/reflex  (A Litera körkérdése)